Nem mond le és tagadja, hogy csúszópénzt követelt volna a lett jegybankelnök. „Szennyes hadjárat áldozatává váltam” – mondta Ilmars Rimsevics keddi sajtótájékoztatóján.
Soha nem követeltem, vagy fogadtam el semmiféle kenőpénzt. Néhány lett kereskedelmi bank célpontja lettem
– fogalmazott lmars Rimsevics hozzátéve, hogy halálos fenyegetéseket kapott, amit jelentett a rendőrségnek.
A lett központi bank elnökét – aki az Európai Központi Bank kormányzótanácsának is tagja – szombaton őrizetbe vették azzal gyanúsítva, hogy 100 ezer eurót (31 millió forintot) követelt a lett Norvik kereskedelmi banktól. Ennek a pénzintézetnek az elnöke, Grigorij Guszelnyikov azt állítja, hogy Rimsevics 2005-től követel kenőpénzeket.
Rimsevicset még hétfőn szabadon engedték óvadék fejében. Vádat nem emeltek ellene, de a korrupció ellenes hatóságok nyomozni kezdtek az ügyben.
Nem mondok le, mert nem vagyok bűnös. Visszavonulásom lehetővé tenné, hogy olyan ember győzedelmeskedjen, mint Guszelnyikov
– mondta Rimsevics.
Mind a lett államfő, mind a miniszterelnök, mind pedig a pénzügyminiszter lemondásra szólította fel Rimsevicset legalább arra az időre, míg tart ügyében a vizsgálat. Mivel a központi bank politikai függetlenséget élvez, a kormány nem tudja Rimsevicset elmozdítani, lemondásra csakis bíróság kötelezheti.
(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Valda Kalnina)