Nagyvilág

A korrupciós vádak nehéz helyzetbe hozhatják Orbánt

A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról ír, hogy nem lehet vitát folytatni az olyan összeesküvés-elméletekről, mint a Soros-terv.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.

Az Orbán réme című kommentárban a szerző, Reinhard Veser kiemelte, hogy 2015-ben, a menekültválság kezdetén fel lehetett fedezni egy „racionális magot” Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a migrációról, a társadalmak befogadóképességéről és az EU külső határának biztosításáról szóló kijelentéseiben, és lehetett róla tárgyilagos vitát folytatni.

„Ennek azonban vége, és az az eljárás, ahogyan a miniszterelnök azóta eszközként felhasználja ezt témát, megerősítésként hat mindazok számára, akik mindig is minden rosszat el tudtak képzelni róla” – írta a FAZ szerzője, hangsúlyozva, hogy nem lehet vitát folytatni az olyan „összeesküvés-elméletekről”, mint „a Soros terv”, amely „nemcsak groteszk, hanem a hangsúlyos antiszemita utalásaival teljességgel elfogadhatatlan”.

Hozzátette, hogy Orbán Viktor ezzel a „rémmel” indokol a civil szervezetek ellen egy törvényt, amely Magyarországot a Vlagyimir Putyin Oroszországában uralkodó állapotok felé tereli. Orbán Viktor ezzel „elhagyja a demokrácia útját” – áll a FAZ kommentárjában.

A lap „A taktikai manőverek bajnoka” címmel közölte Stephan Löwenstein összeállítását, amelyben a szerző kiemelte, hogy Orbán Viktor a szabadság és a demokrácia védelmezőjeként ünnepeltette magát a Kereszténydemokrata Internacionálé budapesti tanácskozásán, azért is, hogy elterelje a figyelmet gondjairól.

A „Stop Soros” törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban kifejtette: vannak arra utaló jelek, hogy a tervezetek szigorítása „ahhoz vezet, vagy akár azt szolgálja”, hogy a kétharmados támogatást igénylő csomag ellenzéki támogatás hiányában egyelőre elbukjon a törvényhozásban. Nem kell nagy fantázia annak kitalálásához, hogy ebben az esetben mi lehet a kormányzati kommunikáció iránya: a Jobbikot „Soros ügynökeként és a tömeges migráció támogatójaként” állítják majd be – írta a FAZ szerzője, megjegyezve, hogy az ilyen taktikai manőverekben senki sem tudja egykönnyen felülmúlni a magyar kormányfőt.

A migráció mint fő kampánytéma ügyével kapcsolatban a többi között hozzátette, hogy Orbán Viktor táborában „mantraszerűen” emlegetik, hogy nem fordulhat elő többé a 2002-es eset, amikor a Fidesz a miniszterelnök népszerűsége és a  jó gazdasági helyzet ellenére elveszítette a  választást.

Most is „van a levegőben” egy téma, amely szorult helyzetbe hozhatja Orbán Viktort, méghozzá a korrupciós vádak témája, amely korábban a Fidesz népszerűségének csökkenéséhez vezetett. Erre rendszeresen kampányokkal, törvényekkel, éles hangvételű politizálással reagáltak, és 2015-ben megtalálták a „nyerő témát”, a migrációt – írta a Stephan Löwenstein, kiemelve, hogy ezúttal a kormányfő környezetét is érintik a vádak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik