Ütközet az Eufrátesz partján
A szíriai polgárháború éveiben az Egyesült Államok a szíriai kurdokban találta meg a fő támaszt, velük, rajtuk keresztül vívta meg háborúját az Iszlám Állammal. A harcmodor a régi: az amerikai különleges műveleti katonák a kurd milíciákkal együttműködve biztosítják a felderítési adatokat és a légi támogatást. Ha az ellenfél felbukkan (legyen szó akár egy autóról vagy egy mesterlövészről), a gerillák feje felett keringő drónokról vagy repülőgépekről már is indulnak a rakéták vagy bombák.
Az Iszlám Állam mára megszűnt a térségben, területének egyik felét a szíriai kurdok, másik felét a kormányerők foglalták vissza. A két fél között az Eufrátesz folyó szolgál határként, erről a helyi szereplők mellett az orosz és az amerikai katonai vezetés is megegyezett.
Ehhez képest február 7-én mégis súlyos összecsapás volt a folyó keleti oldalán, egy használaton kívüli olajfinomítónál, amelyet a kurdok ellenőriztek. A támadók részben az Aszad-rezsim oldalán harcoló milicisták, részben orosz fegyveresek voltak, létszámuk becslések szerint 600-800 fő lehetett. Ami megkülönböztette őket a szíriai polgárháború megszokott félkatonai egységeitől, hogy harckocsikkal és tüzérséggel is fel voltak szerelve, tehát jelenetős katonai erőt képviseltek.
Ez a zászlóalj erejű egység támadta meg a kurd erőket 7-én éjszaka, amire válaszul masszív amerikai tűzerővel találkoztak. Az Egyesült Államok gyakorlatilag mindent bevetett, ami a környéken rendelkezésére állt, drónokat, F-15E vadászbombázókat, B-52 stratégiai bombázókat, HIMARS rakétatüzérsági rendszert és a híres AC-130-as „légi ágyúnaszádokat”.
Egy dolog biztos: a támadást megállították az amerikaiak. Az áldozatok számáról, kilétéről és az indítékról már viták vannak. A becslések tíz és száz közé teszik a hallottak és sebesültek számát. Tekintve a bevetett amerikai tűzerőt az alsó becslések valószínűtlennek tűnnek.
Terítéken a Wagner csoport
Az áldozatok számán túl a támadók kiléte miatt kapta fel az ütközetet a nemzetközi sajtó. Az orosz vezetés jogosan állította, hogy hadseregének tagjai nincsenek az áldozatok között, mivel szinte azonnal híre ment, hogy a Wagner csoport tagjai voltak a támadók.
Fotó: MTI/EPA/Abdalla Szaad
Bár általában zsoldosokként szokták azonosítani a csoportot, valójában az egykori amerikai Blackwater (jelenleg Academi) és más hasonló magán katonavállalatok egyik, a leghíresebb orosz megfelelőjéről van szó. A hasonlóság abban is megáll, hogy a csoport vagy inkább vállalat tagjai között nagy számban vannak a különböző szpecnaz alakulatok (az amerikai verzióban a különleges műveleti közösség) leszerelt tagjai.
Amiben határozott különbség van, hogy a Wagner csoportnak kétes hátterű egykori ukrajnai veteránok is a tagjai, sőt, állítólag szerb egysége is van a cégnek. Alapítója Dmitrij Utkin tábornok, aki 2013-as leszereléséig a katonai hírszerzés (GRU) egyik specnaz alakulatának volt a parancsnoka (tőle származik állítólag a vállalat neve is – a hadseregben Wagner volt a hívójele).
Oroszországról lévén szó nemcsak a hírszerző közösséggel ápol szoros kapcsolatot a szervezet, de a politikai vezetéssel is. 2016-ban kisebb botrány kerekedett, amikor közös fotó került napvilágra Utkinról, két kollégájáról és Vlagyimir Putyin elnökről egy, a Kremlben tartott fogadáson.
A Wagner csoport működésére először Ukrajnában figyeltek fel a szakértők, de igazán látványos, dokumentált jelenlétük Szíriában van. Becslések szerint létszámuk valahol 1000 és 2000 fő között lehet, az orosz katonai kontingenstől függetlenül működnek, a szíriai kormánypárti milíciák mellett. Nem háborúznak önállóan, hanem képességeikkel kiképzőként vagy harcokban is részt vállalva, de mindig az Aszad-erők mellett tevékenykednek.
Politikai következmények
Mindenki furcsállta, hogy orosz katonai magánvállalatok még nem jelentek meg a nemzetközi piacon. E cégek előnye kettős: pénzügyileg olcsóbbak, sok olyan feladatra használhatók, amelyre fölösleges a kiképzett, drága professzionális katonát bevetni, különösen a hátországban vagy a bázisok működtetése során. Politikailag pedig a kockázatokat lehet csökkenteni, illetve segítenek eltakarni a katonai jelenlét valódi mértékét.
Az Egyesült Államok részéről Afganisztánban 2016-ban 9000 katona és 29000 szerződéses személy volt. A második csoport biztosította a katonák tevékenységéhez szükséges alapfeladatokat, beleértve a takarítást és a konyhai munkákat is. A teljes létszám mindössze 10 százaléka végzett biztonsági feladatokat, kétharmaduk külföldi (általában valamelyik szegény ázsiai vagy afrikai országból érkezett).
Az orosz katonai vállalatok hiányának legfőbb oka eddig a jogi szabályozás volt: aki szerződésesnek akart állni, az csak külföldön tehette meg. Az ukrán, de különösen a szíriai konfliktus azonban rávilágított arra, amit politikai kockázatként emlegettünk, és az elmúlt években meg is történtek azok a törvénymódosítások, amelyek ma már lehetővé teszik az ilyen cégek alapítását. A gyors alkalmazkodásra ugyanaz a logika vitte rá Moszkvát, amely évtizedekkel korábban Washingtont. Azért a majd’ két évtizedes eltérés, mert Oroszországnak a szíriai az első érdemi külföldi beavatkozása az afganisztáni polgárháború óta (Ukrajna ebből a szempontból is sajátos átmeneti terület).
Putyin elnök nyugodtan beszélhet kis számú orosz katonai kontingensről, ha mellettük több ezernyi orosz kontraktor biztosítja a szolgáltatásokat. Nyugodtan állíthatja, hogy az orosz veszteségek minimálisak Szíriában, ha közben az orosz katonai vállalatok munkavállalói esnek áldozatul a harcokban.
A mostani kelet-szíriai eseménynek épp ezért nem lesznek további következményei. Hivatalosan Oroszország nem érintett, az orosz fél bejelentése szerint vele nem egyeztetett előre sem az Aszad-párti milícia, sem a Wagner csoport, meglepetésként érték Moszkvát az események. A nyugati sajtó is meglepetésszerű támadásról is beszél, bár egy B-kategóriás hollywoodi filmből is tudjuk már, hogy 600-800 fegyveres, plusz a harckocsik, teherautók gyülekezése egy háborús színtéren, a frontvonal ellenséges oldalán ritkán kerüli el az amerikai műholdak vagy felderítő drónok figyelmét. Talán az sem volt véletlen, hogy az amerikai légierő percek alatt vonultatta fel szinte a teljes armadáját, és tizedelte meg a támadókat. Bár önvédelemből tették (a kurdokkal kis számú amerikai különleges műveletiek is voltak), az akciónak üzenetértéke is volt: aki próbálkozik, az a legrosszabbra számítson.
Kiemelt kép: MTI/AP
