Nagyvilág

Venezuelában gyakorlatilag betiltották az ellenzéki győzelmet

A kormány befolyása alatt álló venezuelai legfelsőbb bíróság kizárta csütörtök este az ellenzéki koalíciót az idei elnökválasztásra való regisztrációból, ami azt jelenti, hogy nem indíthatnak közös jelöltet, aki jó eséllyel fel tudná venni a versenyt az ismét induló Nicolás Maduro államfővel.

Az ellenzéki pártok így arra kényszerülnek, hogy külön jelölteket indítsanak, ha egyáltalán tudnak, mert vezető politikusaik börtönben vagy hatósági őrizetben vannak, mások külföldre menekültek. A Maduro-ellenes tábor egyik vezéralakját, Henrique Caprilest ráadásul egy másik ellenzéki vezetővel, Leopoldo Lópezzel együtt már korábban kizárták a választásból.

A Maduro befolyása alatt álló alkotmányozó nemzetgyűlés kedden rendelte el az eredetileg decemberben esedékes elnökválasztás előre hozatalát. A voksolást legkésőbb április 30-ig tartanák meg. Maduro pedig szerdán megerősítette, hogy indul a választáson. Az ellenzéket meglepte a választás előre hozatala, de megállapodtak, hogy előválasztást tartanak egymás jelöltjei között, hogy egy közös jelöltet indíthassanak. A legfelsőbb bíróság azonban csütörtökön kimondta: az ellenzéki koalíció megsértette azt az elvet, hogy egyik jelölt “sem kötődhet több párthoz”, így közös jelölt nem regisztrálható.

Maduro bírálói elítélték a bíróság döntését, annak újabb bizonyítékát látják benne, hogy a választási folyamat tele van igazságtalanságokkal.

A venezuelai elnök bejelentette, hogy minden terhes nőnek havi 975 forintot adnak, és állva tapsolták
Ha a gyermek megszületik, további egymillió bolívár üti a markát az édesanyáknak.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Stringer/Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik