Nagyvilág

Halottakat hagyott maga után Friederike

Brutális erejű széllel és hirtelen lehűléssel zúdult Németországba egy erős viharzóna. Felkészül Lengyelország.

Legalább öten meghaltak csütörtökön a Németországban pusztító viharban a hatóságok összesítése szerint. A nyugati tartományokra 120-130 kilométer/órás sebességű széllökésekkel érkezett Friederike nevű vihar súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott.

A Deutsche Bahn vasúttársaság az ország teljes területén felfüggesztette a távolsági járatokat, és több tartományban helyi és regionális járatok is leálltak. Több nemzetközi repülőtéren, köztük Düsseldorfban, Berlinben, Münchenben és a Köln/Bonn repülőtéren is akadozott a közlekedés, estig elsősorban belföldi járatok maradtak ki vagy késtek.

A lehűlést okozó front miatt sok helyen jegesek az utak. Alsó-Szászországban a helyi rendőrség szerint szinte percenként történnek koccanásos balesetek. Hessenben a szél még építési darukat is feldöntött és elsodort teherautókat az utakról. A viharral összefüggő balesetekben meghalt két tűzoltó, két teherautósofőr és egy idős férfi, akire rázuhant egy kidőlő fa.

Sok helyen leszakadt felsővezetékek, beomló tetőszerkezetek és kicsavarodott fák okoznak gondot, sérüléseket. Egyedül Észak-Rajna-Vesztfália tartományban több mint 7000 helyszínre riasztották a tűzoltókat.

Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) az ország egészére figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben. A legerősebb, 203 kilométer/órás sebességű széllökéseket a Harz-hegységben mérték. A DWD előrejelzése szerint a viharfront péntekre virradóra hagyja el az országot, Lengyelország felé. (MTI)

(Kiemelt kép: Swen Pförtner/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik