Nagyvilág

Van egy másik Fire and Fury, ami hirtelen újra világsiker lett

Ahogy korábban megírtuk, Fire and Fury címmel jelent meg Michael Wolff újságíró óriási port kavart könyve, amelyben részletesen bemutatja Donald Trump elnökségét mintegy kétszáz interjú alapján.

Csakhogy nem ez az első könyv ezzel a címmel, ugyanis a Guardian azt írja, Randall Hansen tíz évvel ezelőtt megjelent Fire and Fury című könyve hirtelen újra elképesztő népszerűségnek örvend.

A torontói egyetem történész professzora elmondta, azóta nem látott ekkora érdeklődést a könyve körül, mióta az először a boltokba kerül. Hansen könyve egyébként Németország második világháborús bombázásáról szól.

Amikor a Trumpról szóló könyv megjelent, még viccelődött is kollégáival, hogy tíz évvel ezelőtt ő is írt egy könyvet ugyanezzel a címmel, arra viszont nem számított, hogy az Amazon toplistáján találja majd művét.

A történész egyrészt jól szórakozott a történteken, másrészt egyszerűen nem érti, hogy lehetnek az emberek olyan hülyék, hogy összekeverjék a két könyvet.

A legszebb az egészben, hogy több visszajelzést is kapott az író a könyvével kapcsolatban, egy vásárló például Twitteren írt arról, hogy ugyan megvette a könyvet, de biztosan nem fogja elolvasni. Erre Hansen csak annyit tudott mondani, hogy „haver, ez nem az én hibám”.

Kiemelt kép: Europress/Yasin Ozturk / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik