Nagyvilág

Ferenc pápa kibérelt egy cirkuszt a szegényeknek

Ferenc pápa kibérelt egy cirkuszt, hogy több mint kétezer római szegényt ajándékozzon meg egy ingyenes előadással csütörtök délután - írja az MTI.

A Medrano-vándorcirkusz Róma külvárosában emelt óriássátra várja a meghívottakat: hajléktalanokat, szegény családokat, menekülteket.

A 2100 személyes cirkusz egészét kibérelte a közvetlenül Ferenc pápának alárendelt alamizsnahivatal – jelentette be Konrad Krajewski főalamizsnás. A nézőket önkéntesek kísérik.

Ferenc pápa már korábban is ajándékozott ingyenes cirkuszjegyeket Róma szegényeinek. Az egyházfő a szerdai általános audiencián kijelentette,

a cirkuszosok szépséget teremtenek, és ez jót tesz a léleknek, nagy szükségünk van a szépségre!

A cirkuszi előadás nézői vacsoracsomagot is kapnak, és a közelben orvosi rendelő működik majd a rászorulók esetleges ellátására, orvosi vizsgálatra, gyógyszerek felírására.

Ferenc pápa megválasztása óta segíti a szegényeket Róma városában és a világ számos más részén. A hajléktalanok számára nyitott éjszakai szállások, a Szent Péter tér szomszédságában működő ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat mellett a pápa koncerteket is rendeztetett a Vatikánban a szegényeknek. Rendszeresen meghívják őket a Vatikáni Múzeumokba is.

A cirkusz világa egyébként soha nem volt idegen a Vatikántól. II. János Pál idejében bohócok és artisták is gyakori vendégei voltak a vatikáni ünnepi előadásoknak.

Kiemelt kép: Europress/AFP/ Alberto Pizzoli

Ajánlott videó

Olvasói sztorik