Nagyvilág

Ötszáz súlyos beteg gyermeket evakuálnak Szíriában

Megkezdődött a szíriai főváros melletti, felkelők kezén lévő Kelet-Gúta térség Damaszkuszba irányuló egészségügyi evakuációja – közölte szerdán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

A 2013 óta Bassár el-Aszad szíriai elnök erői által ostromlott Kelet-Gútában mintegy 400 ezer ember él, az utóbbi hónapokban azonban súlyos humanitárius helyzet alakult ki a kormányerők ostromzára miatt. Nemzetközi jogvédő és segélyszervezetek számtalan alkalommal figyelmeztettek, hogy fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, rengeteg embert került az éhezés szélére, mások pedig a gyógyszerhiány miatt kerültek válságos állapotba.

Magyar pénzből építenek újjá egy iskolát Aleppóban
Orbán Viktor a szíriai város görögkatolikus érsekével tárgyalt.

Az ENSZ korábban azzal a kéréssel fordult a szíriai kormányhoz, hogy engedélyezze mintegy ötszáz súlyos beteg, köztük rákos gyermekek egészségügyi evakuálását a térségből. A SAMS amerikai-szíriai orvosi társaság közlése szerint 29, válságos állapotú beteget szállítanak damaszkuszi kórházakba az elkövetkező napokban. Szerdán 4 beteget menekítettek ki, a többiekre később kerül sor.

Öten a 29 fős csoportból Damaszkusz és a Dzsais al-Iszlám lázadó szervezett közötti fogolycseréről szóló megállapodás keretében kaphatnak egészségügyi ellátást a szíriai fővárosban.

A kimenekítés hosszas tárgyalások eredménye.

494-en várnak sürgősségi evakuációra, a betegek száma az utóbbi időben csökkent, de nem azért, mert sikerült kimenekíteni őket, hanem mert meghaltak.A segélyszervezetek folyamatosan azon vannak, hogy segélyszállítmányokat (élelmiszert és gyógyszereket) juttassanak be Kelet-Gútába, de ehhez a kormány engedélye kell. Damaszkusz azonban nem sieti el ezeknek az engedélyeknek a kiadását.

Bár a kormány belegyezett november végén egy Kelet-Gútára vonatkozó tűzszünetbe, továbbra is légicsapásokat mér a térségre. Az ottani lázadók pedig válaszul gránátvetőkkel lőnek damaszkuszi célpontokat.

(MTI, kiemelt kép: AFP PHOTO/Delil souleiman)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik