Nagyvilág

Kim Dzsongun kivégeztette az atomfőnököt

Kim Dzsongun állítólag kivégeztette az ország nukleáris telephelyéért felelős tisztviselőt, írja az Independent.

Park In-young a katonai létesítményekért, köztük a Punggye-ri atomlétesítményért volt felelős, de a közelmúltban egy tisztogató hadjárat részeként megölték őt, mondta egy disszidált észak-koreai a japán Asahi Shimbun című lapnak.

Az informátor arról beszélt, hogy Parkot vették elő, amiért Észak-Korea hatodik és egyben legerősebb nukleáris tesztje csúszott, azt ugyanis már tavasszal végre kellett volna hajtani, de csak szeptember 3-án került rá sor az alagútépítések miatt.

Az is elképzelhető, hogy Parkot tették felelőssé, amiért még októberben beomlott egy alagút, a balesetben pedig körülbelül kétszázan meghaltak, még ha Észak-Korea tagadta is az értesüléseket.

Egy héttel korábban arról szóltak a hírek, hogy Hwang Pyong-so magas rangú észak-koreai képviselőt kizárták a pártjából vesztegetés vádjával. Kim Won-hong, a katonaság volt második embere a közelmúltban szintén munkatáborba került. Zajlik az élet.

Kim Dzsongun bőrcipőben mászott meg egy 2744 méteres hegyet
És még az időjárást is kontrollálta.

Kiemelt kép: Europress/AFP/NurPhoto/Paolo Manzo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik