Nagyvilág

Nagy kirúgásokat tervez a TEVA, sztrájk bénítja Izraelt

Az előző menedzsment elszúrta a cég gazdálkodását, ezért a gyógyszeróriás sorra zárja be a gyárait.

Vasárnap négyórás sztrájkkal és útelzárásokkal tiltakoztak a Teva gyógyszercégben tervezett nagy elbocsájtások miatt Izraelben – jelentette a helyi média. Az izraeli szakszervezeti szövetség délig leállította a repülőtér forgalmát, a nap első felében zárva voltak az állami hivatalok, a kórházak és a rendelők, az iskolák is bezártak volna, ha nem lenne hanukai szünet. A Teva dolgozói többfelé utcákat zártak el a forgalomtól, hogy jelezzék tiltakozásukat menesztésük ellen.

Elbocsátásokat jelentett be a Teva
A jövőben a patikáknak nem, csak a kórházaknak szállítják ki közvetlenül a termékeket.

Jeruzsálemben délelőtt mintegy 300 alkalmazott gyáruk kapuja előtt tüntetett, majd elbarikádozták magukat az épületben, míg mások gumiabroncsokat égettek előtte a Jediót Ahronót honlapja, a Ynet szerint. Ezt a gyárat egy másik izraeli üzemmel együtt bezárják a Teva új vezetésének tervei szerint. Icik Ben Simon, a gyár szakszervezeti elnöke közölte, hogy a nők távozása után a férfiak további értesítésig nem hagyják el a gyárat. Hozzátette:

Csak a miniszterelnök viheti ki a vezérigazgatót és az igazgatóságot az épületből.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a kormány szokásos vasárnapi ülésén bejelentette, hogy értekezletet tervez a pénzügyi, a gazdasági, a népjóléti és a környezetvédelmi miniszterrel a Teva elbocsájtásainak ügyében. Megkérte a kormányzó Likud párt minisztereit, hogy ne nyilatkozzanak erről előzetes egyeztetés nélkül.

Délelőtt a bajba került gyógyszeróriás alkalmazottai Jeruzsálemben többfelé utcák forgalmát bénították meg, többek között a miniszterelnöki hivatalhoz vezető egyik utat is.

A Teva Asdódban, Kfar Szaván, Netanyán és Petah Tikván működő gyárában is tiltakoztak a dolgozók elbocsájtásuk ellen, amire a régebbi vezetés hibás beruházási döntései miatt kényszerül a cég. A generikus gyógyszeróriás izraeli dolgozóinak mintegy felétől készül megválni pénzügyi nehézségei miatt. Szinte teljesen felszámolják izraeli gyártási kapacitásukat, egész gyárakat zárnak be, és a megmaradó üzemekben is drasztikusan csökkentik a termelést.

(MTI; Kiemelt kép: AFP PHOTO / MENAHEM KAHANA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik