Nagyvilág

Alabamában elbukott a Trump által támogatott, kiskorúakat zaklató Roy Moore

A demokrata párti Doug Jones szenátorjelölt nyerte a keddi előrehozott szenátusi választásokat Alabamában, a Donald Trump amerikai elnök által hivatalosan is támogatott republikánus párti Roy Moore-al szemben, akit azzal vádolnak, hogy évtizedekkel korábban kiskorúakat zaklatott.

A volt ügyész, Doug Jones negyedszázada az első demokrata párti szenátor, akit megválasztottak a konzervatív Alabamában, tovább apasztva a republikánusok amúgy is hajszál vékony fölényét a szenátusban, ahol most 51-49-re módosultak az erőviszonyok.

Nemcsak Alabama államban, de az egész országnak megmutattuk az utat, hogy képesek vagyunk összefogni

– hangoztatta hívei előtt Jones az alabamai Birminghamben. Hozzátette: ez a választás a méltóságról és a tiszteletről szólt. A szavazatok 90 százalékának feldolgozottsága mellett Jones több ezer vokssal vezetett republikánus párti riválisa előtt.

Nagyot nyerhetnek ma Trump ellen a demokraták
És még a vereségből is ők kerülhetnek ki győztesen.

Moore viszont nem ismerte el vereségét, támogatói előtt mondott rövid felszólalásában hangsúlyozta: még nincs vége. A kampányát vezető Bill Armistead szerint ez azért van, mert szoros eredmény várható, és az alabamai törvények szerint bizonyos feltételek esetén (fél százalékpont alatti eltérésnél) a voksokat újraszámolják. Ugyanakkor legfrissebb értesülések szerint Jones 1,5 százalékkal vezet.

Trump időközben Twitter-üzenetben gratulált a győztesnek. Ugyanakkor mikroblog-bejegyzésében nem rejtette véka alá: a republikánusok nagyon rövid időn belül ismét versenybe fognak szállni ezért a szenátusi helyért.

A déli Alabamában azért tartottak pótválasztást, mert a korábbi szenátor, Jeff Sessions igazságügyi miniszterként kormánytag lett.

A republikánus pártot is megosztó kampányban kiemelt téma volt, hogy az ultrakonzervatív republikánus Roy Moore-t több nő is vádolta olyan “helytelen szexuális magatartással”, amely a csóktól a szexuális bántalmazásig és tapogatásig terjedt.

(Kiemelt kép: Getty Images/Joe Raedle)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik