Nagyvilág

Halálbüntetés vár a pedofil erőszaktevőkre Indiában

"Nincsen joguk élni" - jelentette ki egy indiai miniszter.

Az indiai Madhja Prades állam parlamentje elfogadta azt a törvény, ami halálbüntetéssel sújtja a 12 évesnél fiatalabb lányokat megerőszakoló embereket – jelentette az indiai sajtó. A képviselők ellenszavazat nélkül hozták meg döntésüket.

Ezzel Madhja Prades lett az első indiai állam, ahol kivégzés vár a pedofil erőszaktevőkre. Az állam belügyminisztere, Bhupendra Singh “történelmi jelentőségű napként” ünnepelte a döntést.

Az állam főminisztere a parlament előtt mondott beszédében kijelentette, hogy az ilyen elkövetőknek nincsen joguk az élethez. “Aki 12 évesnél fiatalabb lányokat erőszakol meg, az nem ember, hanem démon, és nincsen joga az élethez” – jelentette ki Shivraj Singh Chouhan.

Az új jogszabály a halálbüntetés kiszabása mellett 14 évig tartó börtönre emelte a minimumálisan kiszabható büntetés nagyságát. Valamint húsz évre abban az esetben, ha többen erőszakoltak meg egy 12 évnél fiatalabb lányt.

10 évesen szült a megerőszakolt indiai lány
Az indiai legfelsőbb bíróság korábban nem engedte a lánynak, hogy abortusza legyen.

A törvényt még az indiai elnöknek és a szövetségi kormánynak is jóvá kell hagynia, mielőtt életbe léphet. A jogszabály kritika is érte. Ellenzői attól tartanak, hogy az elkövetők annak hatására nem csak megerőszakolják, hanem meg is ölik az áldozataikat, hogy ne tudják őket azonosítani.

A törvényt azután fogadták el, hogy jelentősen megnőtt a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma az államban. A hivatalos adatok szerint Madhja Prades államban történt a legtöbb nemi erőszak Indiában. A 20116-ban történt több mint 4800 esetnek majdnem a felében kiskorú volt az áldozat.

Indiában 1995 óta mindössze öt alkalommal hajtottak végre halálbüntetést. A kivégzéseket akasztással végzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik