Nagyvilág

Trump közölte a palesztinokkal, hogy Jeruzsálembe viszi az amerikai követséget

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 12. 05. 19:52

Az még nem világos, hogy ez szándéknyilatkozat, vagy konkrét bejelentés, de sokan aggódnak.

Donald Trump amerikai elnök kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget – közölte a Palesztin Hatóság. Mahmúd Abbász figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek veszélyes következményei lesznek – tájékoztatott a palesztin elnök szóvivője.

A Palesztin Hatóság mellett kedden az Európai Unió, Németország, Törökország és Irak is tiltakozott a nagykövetség esetleges áthelyezése ellen.

A palesztin elnöki hivatal közleményéből nem derül ki világosan, hogy Trump azt közölte Abbásszal, hogy azonnali hatállyal költöztetni akarja a nagykövetséget, vagy újabb szándéknyilatkozatról van szó. Mahmúd Abbász „megismételte határozott álláspontunkat, hogy a határozatoknak, a nemzetközi jognak és az arab békére vonatkozó kezdeményezésnek megfelelően nem létezhet palesztin állam Kelet-Jeruzsálem mint főváros nélkül” – olvasható a közleményben.

„Abbász elnök figyelmeztetett, hogy egy ilyen döntésnek veszélyes következményei lesznek a békefolyamatra, valamint a térség és a világ békéjére, biztonságára és stabilitására” – közölte a telefonbeszélgetés után Nabíl Abu Rudeina, Abbász szóvivője.

Mahmúd Abbászon kívül több közel-keleti vezetővel, így Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Abdullah jordániai királlyal is tárgyal Donald Trump amerikai elnök – közölte előzőleg Sarah Sanders fehér házi szóvivő.

Egy magas rangú amerikai kormányzati vezető szerint Trump várhatóan szerdán ismét elhalasztja a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, de hangsúlyozni fogja, hogy ez a szándéka. A Reuters brit hírügynökség által idézett, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint várható, hogy Trump bejelenti: az Egyesült Államok el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó, közel-keleti béketárgyalások felújítását – jelentette ki Federica Mogherini európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden Brüsszelben, azon feltételezésre utalva, miszerint az amerikai kormány hamarosan Jeruzsálemet ismerheti el Izrael fővárosának. „Jeruzsálem státusát tárgyalások útján kell rendezni” – mondta Mogherini, miután tárgyalást folytatott az amerikai külügyminiszterrel.

Nagyon veszélyes következményei lennének annak, ha az Egyesült Államok egyoldalúan elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának – fejezte ki aggodalmát Sigmar Gabriel német külügyminiszter kedden. Egy sor EU-tagállam, köztük Németország is, aggályát fejezte ki, hogy Jeruzsálem elismerése a zsidó állam fővárosaként az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd – jelentette ki a német külügyi tárca vezetője amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal tartott megbeszéléseit követően Brüsszelben. Mint mondta, az Európai Unióban sokaknak az a határozott meggyőződése, hogy a kétállami berendezkedés a legjobb módszer az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére, amelyben Izrael biztonsága szavatolt, s a független palesztinállam életképessége is biztosított.

Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén. „Jeruzsálem érzékeny pont a muzulmánok számára. Figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, hogy ezt a lépést nem teheti meg” – fogalmazott Erdogan.

Jordánia vasárnap egyeztetésekbe kezdett, hogy összehívják az Arab Ligának, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) a rendkívüli ülését arra az esetre, ha Washington elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának, vagy az amerikai nagykövetség áthelyezéséről döntene. Erre vonatkozóan Erdogan azt mondta, hogy az esetleges amerikai döntést követően az OIC 5-10 napon belül összeülne Isztambulban.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő Twitter-fiókján kedden azt írta: az amerikai lépésről szóló hírek rendkívül aggasztók. Kiemelte: a változtatás teljesen ellentétes lenne Jeruzsálem vallási, történelmi státusával, valamint nemzetközi egyezményekkel és ENSZ-határozatokkal. Kalin egyúttal reményét fejezte ki, hogy Washington elkerüli ezt a súlyos hibát.

Kedden Haider el-Abádi iraki kormányfő is közölte, hogy kormánya ellenzi az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő költöztetését, és figyelmeztetett egy ilyen döntés várható következményeire. A nemzetközi közösség nem ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, mint ahogyan nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem. Mivel Tel-Avivot ismerik el Izrael fővárosának, a külföldi nagykövetségek is ebben a tengerparti nagyvárosban vannak. Izrael szerint az „örök és egységes” Jeruzsálem lenne a zsidó állam fővárosa, míg a palesztinok álláspontja szerint Kelet-Jeruzsálemben kell lennie a leendő palesztin állam fővárosának. (MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Miért tartja magát hunnak a magyar?

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.