Nagyvilág

Öngyilkossággal fenyegetőzött a volt grúz elnök

Őrizetbe vették Mikheil Szaakasvilit, miután ukrán ügyészek elől fekmenekült egy ház tetejére.

Gyorsan drámai fordulatot vett az a házkutatásnak induló akció, amelyet ukrán ügyészek indítottak kedd reggel Mikheil Szaakasvili volt grúz elnök kijevi házánál. A nyáron még Magyarországon nyaraló Szaakasvili ugyanis nem engedte be őket a lakásába, sőt, a háztetőre menekült, ahol azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. Erről élőben is tudósított a Facebookon. A tetőn állva többek között azt mondta, hogy el akarják őt rabolni, mert kiállt az ukrán nép védelme mellett, és arra kérte a rendőröket, hogy ne teljesítsék az utasításokat.

Az Independent arról írt, hogy több mentőegység is a helyszínre vonult és tárgyalni kezdtek a politikussal, végül a grúz Ajara TV szerint sikerült letartóztatni Szaakasvilit. Az MTI az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése alapján azt írta, hogy Szaakasvili mintegy száz feldühödött híve útját állta az autónak, amelybe a volt elnököt ültették, ezért a politikust nem tudták elvinni a helyszínről. Szaakasvili támogatói összecsaptak a rendőrökkel.

Az egykori odesszai kormányzó egy ideje harcban áll korábbi szövetségesével Petro Porosenko ukrán elnökkel, aki idén el is vette az állampolgárságot Szaakasvilitől. A volt grúz elnök a letartóztatása előtt azt írta egy közleményben, hogy félretéve korábbi ellentéteiket, Porosenko és Vlagyimir Putyin orosz elnök megegyezett abban, hogy Szaakasvilit hamis bizonyítékok alapján letartóztatják, ezzel lepleznék az ukrán elnök korrupciós ügyeit.

Kiemelt kép: MTI/AP/Jevgenyij Maloletka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik