Nagyvilág

Észak-Koreába utazik az ENSZ főtitkárhelyettese

Észak-Koreába utazik Jeffrey Feltman, az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese - jelentette be a világszervezet hétfőn New Yorkban.

A tájékoztatás szerint Feltman keddtől péntekig az észak-koreai fővárosban tárgyal a phenjani vezetés meghívására.

Az ENSZ-diplomatát szeptemberben hívták meg az ENSZ Közgyűlése során. Ezt erősítette meg hivatalosan Phenjan a múlt héten.

A világszervezet közölte, hogy Feltman az észak-koreai külügyminiszterrel és más tisztségviselőkkel egyeztet közös érdeklődésre számot tartó, illetve aggodalomra okot adó kérdésekről. A főtitkárhelyettes várhatóan találkozik majd az ENSZ Phenjanban dolgozó diplomatáival, illetve munkatársaival is.

Úgy tudni, egyelőre nem terveznek találkozót Feltman és a kommunista rezsimet irányító Kim Dzsong Un között, mint ahogy António Guterres ENSZ-főtitkár észak-koreai látogatása sincs tervbe véve.

A phenjani rezsim ismételt – az ENSZ BT vonatkozó határozatait sértő ballisztikusrakéta- és nukleáristesztjei miatt – a Koreai-félszigeten az elmúlt hónapokban érezhetően megnőtt a feszültség.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik