Nagyvilág

Két 6-os rengés is megrázta a Föld bolygót

Irán és Pápua Új-Guinea is kapott a katasztrófából. Egyelőre nem tudni áldozatokról, cunami se várható.

Erős földrengés rázta meg Irán keleti részét péntek reggel, de az első jelentések szerint nincsenek halálos áldozatai. Az amerikai földtani intézet szerint a rengés 6-os erősségű volt, epicentruma 10 kilométeres mélységben volt Kermán város közelében. Néhány perccel később egy kisebb és mélyebben keletkezett földrengés követte.

A rengéseknek az első beszámolók szerint nincsenek halálos áldozataik, bár anyagi károkról érkeztek jelentések. Az iráni média a helyi hatóságokat idézve arról is beszámolt, hogy néhány utat eltorlaszoltak a romok, így egyes településeket nehéz megközelíteni. Irán északnyugati részén kb. három hete 500-nál is több életet követelt egy 7,3-as földrengés.

Több mint félezer halott az iráni földrengésben
Az országban nemzeti gyásznapot tartottak az áldozatok emlékére.

Péntek reggel Pápua Új-Guinea térségében, a tengerpartnál is volt egy szintén 6-os erősségű földrengés. Egyelőre onnan sem érkeztek jelentések áldozatokról vagy jelentős károkról, és szökőárriadót sem rendeltek el.

(MTI; kiemelt képünk a három héttel ezelőtti iráni rengés helyszínén készült, forrása: Europress/AFP/Anadolu Agency/Fatemeh Bahrami)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik