Nagyvilág
Fotó: 24.hu / Bielik István

Teljes Olaszországot magára haragította az IKEA

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2017. 11. 29. 18:30

Forrong Itália, mert a nagylelkűségéről ismert áruházlánc kitette az egyik büfését, mert beteg gyereke miatt nem vállalt reggeli műszakot.
Korábban a témában:

Nagy botrány közepén találta magát az IKEA Olaszországban, miután kirúgta egy 39 éves női alkalmazottját. Marica Ricutti ugyanis azt kérte, ne kelljen hajnali műszakot vállalnia a büfében, mert gondoznia kell mozgássérült gyerekét – írja a Local olasz kiadása.

Hiába dolgozott Ricutti 17 éven át a bútoráruháznak, mivel nem vállalta a reggel 7 órás kezdést, kitették állásából a milánói nőt. A nő 9-kor tudott volna leghamarabb kezdeni, mert iskolába kell vinni a fiait, a legifjabbat pedig mozgásfejlesztő terápiára. A munkaadó eleinte közölte, rugalmasabb munkaidőt biztosít majd az alkalmazottnak. Aztán kétszer megfeddték késésért, majd november 21-én elbocsátották. Marco Beretta szakszervezeti képviselő gúnyosan kommentálta mindezt:

Ennyit a svéd jólétről. Az utóbbi években az IKEA hangnemet váltott és ez világos üzenet az alkalmazottaknak: azt akarják, hogy mindenki tudja, ők az egyetlenek, akik döntenek, és tekintet nélkül arra, hogy milyen problémái lehetnek valakinek, vagy egyetérthet vagy mehet.

A szakszervezet kétórás sztrájkot helyezett kilátásba keddre, majd december 5-re is tiltakozásként. Az IKEA megpróbált előre menekülni, közölték, hogy mindent megtesznek, hogy átlássák az ügyet, és mindent meg akarnak tenni, ami rendezheti az ügyet.

Azt az ügyet, ami nagy port vert fel egész Olaszországban, megszólalt a szakszervezeti szövetség főtitkára és az gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes is, de a kommentelők is betámadták az IKEA Facebook-oldalát. Hiába építi a cég a jótékony és érzékeny vállalat imidzsét, a botrányok nem kerülik el: Németországban a dolgozók megfigyelése, Törökországban a szakszervezeti tagok rémítgetése miatt került a címlapokra.

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: 24.hu / Bielik István)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.