Nagyvilág

Minden korábbinál erősebb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea kedden éjjel bejelentette, hogy új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, amellyel képes elérni az Amerikai Egyesült Államok egész területét, írja a BBC. 

Az észak-koreai állami televízióban közölték, Phenjan elérte arra vonatkozó küldetését, hogy nukleáris hatalommá váljon.

Az eddigi legerősebb, Hwasong-15 típusú rakétát szerdán a sötétségben lőtték ki és Japán északi partjaitól 250 kilométerre csapódott a tengerbe, de magasabbra szállt, mint bármely más korábbi észak-koreai tesztrakéta.

Fotó: Europress/AFP/Jung Yeon-Je

A KCNA hírügynökség jelentése szerint a rakéta 4475 kilométeres magasságot ért el, 53 perc alatt 950 kilométert repült.

Hozzátették, hogy mint felelősségteljes nukleáris hatalom és békeszerető állam, Észak-Korea minden tőle telhetőt megtesz  a világ békéjét és stabilitását szolgáló nemes cél érdekében.

Mint fogalmaztak, fegyvereiket az amerikai imperialisták nukleáris zsarolási politikájával szembeni védekezés miatt fejlesztik, és nem jelentek semmilyen fenyegetést egyetlen országra sem, amíg meg nem sértik az észak-koreaiakat.

Ez az ünnepélyes nyilatkozatunk

– közölték.

Az életét kockáztatta, hogy megmutassa Észak-Korea igazi arcát
A Vádirat nemcsak torokszorító látlelet a totális diktatúra hétköznapjairól, de az első kicsempészett könyv, amelynek írója a mai napig a világtól elzárt országban él.

Reakciók

Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője a phenjani rezsim nemzetközi kötelezettségei újabb, elfogadhatatlan megsértésének minősítette a rakétaindítást.

Ez a rakétaindítás újabb súlyos provokáció és komoly fenyegetés a nemzetközi biztonságra nézve

– jelentette ki a brüsszeli illetékes.

A NATO és az Európai Unió is határozottan elítélte a kísérletet. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte, Phenjan a lépéssel ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, veszélyeztetve a térség és a világ biztonságát.

A katonai szövetség vezetője újfent óva intette Észak-Koreát a további provokációktól, illetve az ország atom- és rakétaprogramjának beszüntetését és a párbeszéd felújítását sürgette.

Az Európai Unió külügyi szolgálata elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyekkel Phenjan megsértette nemzetközi kötelezettségeit.

A brüsszeli közleményben súlyos provokációnak, komoly fenyegetésnek minősítették a lépést, továbbá hangsúlyozták, hogy azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul be kell szüntetnie a rezsimnek a kísérleti atomrobbantásokat és a rakétateszteket.

Donald Trump ennél visszafogottabban reagált és olyan helyzetnek nevezve a történteket, amelyet kezelni fognak.

Az amerikai elnök kijelentette, a keddi rakétaindítás mit sem változtat az Egyesült Államok Észak-Koreával kapcsolatos hozzáállásán. Egyéb megjegyzést a történtekhez nem fűzött, s azt sem pontosította, miként gondolja el a helyzet kezelését.

Észak-Korea halálra ítélte Trumpot
Gyávának nevezték az elnököt, mert ázsiai útján nem látogatott el a demilitarizált zónához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik