Nagyvilág

Megverték a bírósági őrök, mert apróval akarta kifizetni a parkolási büntetést

Az amerikai férfit kizavarták az épületből, majd hátulról rátámadtak, fojtogatták és a földre vitték, ahol elájul, és becsinált a nadrágjába.

Pert indított egy amerikai férfi a michigani Royal Oaks város bíróságának őrei ellen, amiért megverték és fogdába zárták, miután aprópénzzel akarta kifizetni 10 dolláros parkolási bírságát – jelentette a Fox 2 Detroit televízió híradója. Anthony Sevy ügyvédje elmondta: ügyfele jelképes tiltakozásként akarta aprókkal rendezni a tartozását, de ezt nem engedték.

Sevy először még hitelkártyával szeretett volna fizetni, amikor még februárban bement a bíróságra, de ott közölték vele, hogy 1,75 dolláros pluszdíjat is le fognak vonni tőle. Ez nem tetsztett neki, ezért elment, majd egy zsák aprópénzzel tért vissza.

Jonathan Marco ügyvéd elmondása szerint a bírósági ügyintéző nem engedte ügyfelének, hogy apróval fizessen. Emiatt szóváltás alakult ki, és az őrök végül távozásra szólították fel Sevyt. Az esetről készült biztonsági kamerás felvételeken látni lehet, hogy a férfi engedelmeskedik, és elindul kifele, amikor az egyik őr hátulról rátámad.

Sevyt az őr megragadta, fojtogatni kezdte és a földre vitte. Marco elmondása szerint ügyfele elájult és összerondította nadrágját. A férfit ezután ráadásul még el is tartoztatták, és fogdába zárták, és rendzavarás valamint hivatalos személy elleni erőszak vádjával indítottak eljárást ellene.

Az ügyvéd szerint azonban a videón jól látható, hogy inkább Sevy volt az áldozat, aki nem csak testi, de lelki sérüléseket is szenvedett a támadás miatt.

A város önkormányzatának jogi osztálya a Fox2 híradójának elmondta, hogy tudnak az esetről, de hivatalosan még nem kaptak értesítést az ellenük indított perről, és nem nyilatkoztak.

apró (apró)
Három tonna apróval fizette vissza a biztosítási pénzt
Így tiltakozott egy amerikai férfi egy hosszú pereskedést lezáró bírósági döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik