Nagyvilág

Ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea kilőtt egy ballisztikus rakétát. A rakétát kelet felé indították el, azt egyelőre nem tudni, hogy meddig jutott, átrepült-e  Japán felett.

A Phenjan közelében történt kilövést megerősítette az Egyesült Államok kormánya is. A dél-koreai és amerikai hatóságok az egyelőre azonosítatlan típusú ballisztikus rakéta röppályáját elemzik.

Szöul válaszképpen a feltételezett kilövésre”precíziós rakétacsapásokat hajtott végre gyakorló célpontok ellen.

Japán, amely felett a legutóbbi észak-koreai rakéta átrepült, határozottan tiltakozott a kilövés miatt. A szigetország védelmi tárcája közölte, lehetséges, hogy a rakéta Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében csapódott be.

A dél-koreai hadsereg már szeptemberben figyelmeztetett Észak-Korea rakétakilövésre készül, sőt elképzelhető az is, hogy egy interkontinentális ballisztikus rakétával próbálkoznak majd.

Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű atomrobbantása idén szeptemberben történt. Akkor föld alatti atomrobbantást hajtottak végre, immár a hatodikat, amely erős földrengést váltott ki. Az ország  “nagy pusztító erejű” hidrogénbombát fejlesztett ki, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra.

Az életét kockáztatta, hogy megmutassa Észak-Korea igazi arcát
A Vádirat nemcsak torokszorító látlelet a totális diktatúra hétköznapjairól, de az első kicsempészett könyv, amelynek írója a mai napig a világtól elzárt országban él.

(BBC)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik