Nagyvilág

Szíria jövője Szocsiban dőlhetett el

A napokban újabb fordulóhoz érkezett a szíriai polgárháború. A konfliktus jövőjét meghatározó három ország államfője, Vlagyimir Putyin orosz, Reccep Tayip Erdogan török és Hasszán Roháni iráni elnök találkozott az orosz tengerparti üdülővárosban, Szocsiban. A téteket jelzi, hogy előző nap a vezérkari főnökök egyeztettek, és a tárgyalások előtt váratlanul Bassár el-Aszad szíriai államfő is beugrott. Nem véletlen, hiszen az ő sorsa is terítéken lehetett.

Egyre több szó esik a szíriai konfliktus lezárásának lehetőségéről. Az elmúlt két év eredményei azt mutatják, hogy jelentősen letisztultak a polgárháborús erőviszonyok, az Iszlám Állam ellen indított hadjárat két oldalról is sikereket ért el. Egyrészt az amerikaiak támogatta szíriai kurdok jelentős területeket foglaltak el a terrorszervezettől, beleértve a „fővárost”, Rakkát is. Másrészt az orosz-iráni támogatású kormányerők a sivatagon átvágva sikeresen szabadították fel Dajr ez-Zaur városát.

Totális vereséget szenvedett az Iszlám Állam, de még több terrortámadás jöhet
A terrorszervezet a héten elveszítette utolsó fellegvárát is Szíriában, de az ideológiájukat lehetetlen elpusztítani.

Ez volt az a város, ahol a polgárháború elején két magyar mérnököt elraboltak fegyveresek, majd a Terrorelhárítási Központ tárgyalásainak köszönhetően szabadultak ki hónapok múltán. Deir ez-Zaur persze nem ezért vált nevezetessé a polgárháborúban, hanem azért, mert a város több éven át az Iszlám Állam által körbezártan élt, a várost védő Köztársasági Gárda katonáinak és a rendszeresen légihídnak köszönhetően.

Mára már Szíriát szinte teljes egészében megtisztították a terrorszervezet uralta településektől. A lakosság vegyes várakozásokkal néz a jövő elé, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, a legfontosabb számukra a biztonság és a háborúskodás vége.

Fotó: REUTERS/Goran Tomasevic

Amerikai érdektelenség

A nemzetközi közvélemény számára – amely hajlamos az USA aktivitását túlértékelni vagy túlkombinálni – sokáig úgy tűnhetett, hogy Washington az Aszad-rezsim bukását akarta (ez igaz), és ezért hajlandó is volt tenni (ez nem igaz). Az Obama-korszak alatt tett lépések elsősorban az Iszlám Állam visszaszorítására fókuszáltak, bár mindig folyt emellett egy vagy több kisebb CIA-akció bizonyos felkelő csoportok felszerelésére, támogatására. Ahhoz képest azonban, amit az Öböl-beli államok tettek az ellenzék érdekében, vagy Moszkva és Teherán tett a rezsim érdekében, ezek az akciók a látszatcselekvéssel voltak egyenértékűek. Az Obama-adminisztráció tehetetlensége sokak számára akkor vált világossá, amikor 2013-ban elmaradt az amerikai megtorlás a kormányerők vegyifegyvertámadása után.

Donald Trump a szíriai kérdésben még Obamánál is pragmatikusabb volt. Egyrészt amikor a kormányerők ismét vegyifegyvert vetettek be, odacsapott, jelezve, hogy ezt nem tűri. Ugyanakkor épp az akció előtt jelezte először ENSZ-nagykövetén keresztül, hogy akár Aszad maradását is el tudná fogadni. November elején aztán Vietnamban, egy regionális találkozó farvizén személyesen is elbeszélgetett egymással Putyin és az amerikai elnök, majd a kiadott nyilatkozat megerősítette, hogy noha Trump eléggé impulzív, és ha a szíriai rezsim a kereteket feszegeti, megint jöhet egy korlátozott megtorlás, de végeredményben az USA is elfogadná azt, ha Moszkva érne el valamit a békefolyamat részeként.

Genf helyett Asztana, aztán megint Genf

A polgárháború kirobbanása után nem sokkal megindult egy ENSZ vezetésű, de többségében a nyugati országok által támogatott békefolyamat Genfben. Egy idő után itt már az is eredménynek számított, hogy egyáltalán tárgyalt az szíriai kormány és az ellenzék, igaz sosem személyesen, ENSZ-diplomaták közvetítettek.

Az amerikai tétovázás és érdektelenség Oroszország aktív katonai beavatkozásához vezetett 2015-ben, amelyet 2017 januárjától kiegészített az úgynevezett asztanai „békefolyamat”. A kazah fővárosban orosz-iráni-török bábáskodás mellett a szíriai kormány és a fegyveres ellenzék egyes csoportjai végül is tárgyalóasztalhoz ültek. Mindez azonban mindenféle ENSZ- vagy amerikai jelenlét nélkül történt, így a nyugat meg is kérdőjelezte a legitimitását.

Az elmúlt majd’ egy évben azonban az asztanai folyamatnak lettek konkrét eredményei, főleg az úgynevezett deeszkalációs zónák, ahol orosz felügyelet mellett tűzszünet van érvényben a kormányerők és a felkelők között. Az orosz-iráni-török vezetésű egyeztetések egyre nagyobb elfogadottságot értek el, és Putyin és Trump találkozója megadta a lökést ahhoz, hogy a tárgyalások ismét az ENSZ égisze alatt folytatódjanak Genfben, de nagyrészt az Asztanában elért eredmények alapján.

Fotó: Sputnik/Mikhail Metzel

Nem minden Putyin, ami fénylik

Moszkva számára fontos katonai és diplomáciai siker idáig az amit Szíriában elért, azonban még korai lenne örülni a polgárháború lezárásának. Az orosz elképzelések szerint a kormány a nagyrészt teljes szíriai ellenzékkel novemberben ült volna le tárgyalni Szocsiban, és ide Putyin a szíriai kurdokat is meg akarta hívni. Ez Erdogan váratlan látogatását eredményezte az orosz államfőnél – hogy miben maradtak, azt nem tudjuk. Az viszont közismert, hogy Ankara számára bármilyen kurd autónomia Szíriában egyenlő egy nemzetbiztonsági fenyegetéssel, és eddig nem adta jelét, hogy elfogadna bármi hasonlót.

A mostani hármas találkozóval párhuzamosan Szaúd-Arábiában összegyűlt a szíriai ellenzék, amelynek – a tárgyalásokat idáig elutasító – vezetése ezt megelőzően lemondott. Amit mindenki úgy értékelt, megtörtént az előkészítése annak, hogy olyan új vezetést válasszanak a küldöttek, amely kész lesz párbeszédre. Ám úgy tűnik ennek ellenkezője történt, a kiszivárgott hírek szerint a küldöttek továbbra is Aszad elnök távozásához kötik a békét.

Az új tervek szerint a szíriai ellenzék decemberben érkezne Szocsiba, hogy immár kibővített formában folytatódjanak a tárgyalások, de a mostani hírek erősen megkérdőjelezik ezt. Rövid távon a béke felé vezető úton két jelentős akadály tornyosul: egyrészt a törökök beleegyezésének megszerzése a kurd ellenzék beemelésére, hiszen mégis csak ők ellenőrzik Szíria területének egyötödét. Másrészt a szíriai ellenzék többi részének győzködése, hogy legalább az elvek szintjén ne zárják ki Aszad maradását. Könnyen lehet, hogy ez a két hívás még az egyelőre megállíttathatatlannak tűnő Putyin elnöknek is feladja a leckét.

Kiemelt kép: Sputnik/Mikhail Metzel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik