Külföld

Zárolták a román kormánypárt elnökének teljes vagyonát

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 11. 21. 18:31

8,6 milliárd forintnyi összeg eltüntetésével vádolják Liviu Dragneát.
Korábban a témában:

Teljes vagyonzárat rendelt el a román korrupcióellenes ügyészség Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke ellen, akit kedden behívtak a vádhatóságra, hogy közöljék vele a döntést.

Az ügyészség lefoglalta a román kormány legnagyobb pártja elnökének valamennyi ingatlanját és ingóságát, részvényeit, bankszámláin elhelyezett pénzét, valamint minden egyéb bevételét. Az ügyészek 127,5 millió lejt (8,6 milliárd forint) kérnek számon Dragneán, ugyanis állításuk szerint ennyivel károsította meg az államot.

A pártelnök kedden megjelent az ügyészségen. A vádhatóság bejáratánál többtucatnyi újságíró várta, de szimpatizánsok és ellene tüntetők egyaránt fogadták. Dragnea csak csendőrségi kísérettel tudta átverekedni magát a tömegen. Mintegy félórát ült bent, sem érkezéskor, sem távozáskor nem kívánt nyilatkozni.

Az ellene indított eljárásról kora délután a parlamentben azt mondta: bűnbakot akarnak csinálni belőle azok az „arc nélküli” személyek, akik állami intézmények mögé bújnak. A PSD vezetősége pénteken fogadott el egy nyilatkozatot, amelyben jelezték, teljes mellszélességgel kiállnak pártelnökük mellett. Kijelentették: működik Romániában egy úgynevezett párhuzamos állam, amely közpénzek felhasználásával, állami intézmények révén próbálja megkaparintani illegitim módon a politikai hatalmat, nyomást gyakorolva a politikai döntéshozókra és a bírói karra.

Dragnea ellen a korrupcióellenes ügyészség a múlt hét elején indított újabb eljárást. Azzal gyanúsítják, hogy 2001-ben Teleorman megye önkormányzati elnökeként, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a TelDrum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott román és uniós közpénzek egy részét elsikkasztotta, vagy pártja finanszírozására fordította.

A vádhatóság szerint Dragnea 20 millió euró kárt okozott uniós pénzekből, amit időközben Románia visszafizetett Brüsszelnek, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) észlelte a rendellenességeket. A mostani ügyészségi eljárás is az OLAF feljelentése nyomán indult.

Dragneát tavaly áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-ben tartott népszavazással kapcsolatos korrupciós perben, egy másik ügyben vádat emeltek ellene. Ebben hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják azért, mert megyei pártelnökként és önkormányzati elnökként pártja székházában foglalkoztatott két hölgyet, miközben ők a megyei önkormányzat által működtetett gyermekvédelmi hatóságtól kapták a bérüket, de ott lényegében nem dolgoztak. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.