Nagyvilág

Két golyóval a fejében végezte a férfi, aki a Biblián és a megbocsátáson veszett össze a barátjával

A helyszínen meghalt az a húszéves főiskolás fiú, akit egy barátja kétszer fejbe lőtt, miután összevesztek a Biblia értelmezésén. Jacquel Smith vasárnap délután halt meg, egy házban a georgiai Dublinban. A gyilkossággal a fiú barátját, a 21 éves Raekwon Pauldot vádolták meg.

„Úgy tűnik a két barát vitába keveredett. Nagyon régóta ismerték egymást és olyan dolgokon vitatkoztak, amiknek semmi értelme. A Biblián vesztek össze, a megbocsátáson, aminek az lett a vége, hogy az egyik fiú lelőtte a másikat” – mondta Tim Chatman rendőrfőnök.

Chatman hozzátette, hogy bár az áldozatot a mentők kórházba szállították, az orvosok már csak a halála beálltát tudták megállapítani. A nyomozók pillanatok alatt elfogták a gyanúsítottat.

A rendőrkapitányt felzaklatta Smith halálának értelmetlensége. „Főiskolán tanult, próbált jó oktatást kapni. Ott volt egyházban, ahol mindenki ismerte egymást. Ott voltak a szülők is, és az egyik pillanatról a másikra, egy fiatalember elveszítette az életét a semmiért” – fakadt ki.

(via WLTX)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik