Nagyvilág

Öt hónapig hánykódott a tengeren két nő a kutyáikkal

Közel öt hónapot töltött a Csendes-Óceán nyílt vízen két kutyájával két amerikai tengerész, mígnem kedden a haditengerészet kimentette őket – írja a BBC.

Jennifer Appel és Tasha Fuiaba májusban indult útnak egy vitorlással Hawaii partjairól Tahitire, de a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt meghibásodott a motorjuk.

Járművük ezt követően magától sodródott a tengeren egészen Japán dél-keleti partjaitól 1500 kilométerre.

Fotó: Europress/AFP PHOTO/US NAVY/ Jonathan Clay

Október 24-én lett figyelmes rájuk egy tajvani halászhajó, amelynek személyzete azonnal értesítette a hatóságokat.

Az amerikai haditengerészet hetedik flottájának közleménye szerint a pár abban reménykedett, hogy a szél és a vitorláik segítségével partot érnek majd valahol.

Két hónappal az utazásuk kezdete után kezdtek el vészjeleket adni, mert becsléseik szerint addigra már Tahitin kellett volna lenniük. Bár minden nap próbálkoztak a segítségkéréssel, a jeleket senki nem tudta befogni, mert nem voltak elég közel más hajókhoz vagy partmenti állomásokhoz.

A négytagú legénységnek az volt a nagy szerencséje, hogy a fedélzeten víztisztító berendezés és sok szárazárú, többek közt zabhelely és tészta is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik