Nagyvilág

Addig itatta tejjel 3 éves kislányát, míg meg nem fulladt

Október 7-én éjjel tűnt el az a hároméves texasi kislány, akinek holttestére hétfőre virradóan találtak rá otthonuktól alig egy kilométerre.

Az apja idáig azt állította, hogy a gyereknek azt követően veszett nyoma, hogy fához állította őt, mert nem itta meg a tejet lefekvés előtt, de az igazság ennél jóval szörnyűbb.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint Wesley Mathews a holttest megtalálása után feladta magát.

Beismerő vallomásában arról beszélt, hogy végignézte, ahogy örökbe fogadott gyermeke, Sherin megfullad a tejben, majd a holttestét elvitte otthonukból – írja az Independent.

A férfi a házuk garázsában próbálta tejjel itatni a kislányt, aki nem hallgatott rá. Az apa ezt követően erőszakhoz folyamodott, a gyerek pedig fuldokolni kezdett, a lélegzése lelassult. Mikor a gyilkos szülő már nem érezte a lány pulzusát, elkönyvelte, hogy meghalt. 

Wesley Mathews-t őrizetbe vették, Sherin holttestét pedig felboncolják, hogy megbizonyosodjanak a halál okáról.

A tanulási és kommunikációs nehézségekkel küzdő Sherin négyéves nővérét a gyámügy kiemelte a családból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik