Nagyvilág

A tálib fogságból szabadult férfi azt hitte, viccelnek elrablói, amikor közölték, Trump az elnök

A kanadai férfi öt évig volt fogságban Pakisztánban, és közben semmit sem tudott a világban zajló eseményekről.

Azt hitte, csak viccelnek elrablói, amikor közölték vele, hogy Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok elnökének – mondta el a Toronto Starnak adott interjújában Joshua Boyle, akit öt évig tartó fogság után szabadítottak ki Pakisztánban. A kanadai férfi elmondta, a vele együtt elrabolt feleségével együtt semmit sem tudtak a világban zajló eseményekről, mert a fogságban töltött éveket újságok nélkül töltötték el.

Boyle a kanadai lapnak elmondta, az egyik fogva tartója akkor mondta el neki, hogy Trump az új amerikai elnök, amikor arra kényszerítették, hogy egy videófelvételt készítsen, bizonyítandó, hogy életben van. „Eszembe sem jutott, hogy komolyan mondja” – közölte Boyle. Aki a Starnak elmondta, azt sem tudta, hogy Justin Trudeau lett a kanadai miniszterelnök.

Könnyed sétának indult a hegyekben, ötéves rabság lett belőle
Egy kanadai-amerikai pár az afgán iszlamisták karmai közé került, a rabságból három gyerek és diplomáciai csörte lett.

Boyle-t, és amerikai feleségét, Caitlan Colemant 2012-ben rabolta el Afganisztánban a tálibokhoz köthető Hakkáni-hálózat. A házaspárt, és fogságban született három gyermeküket a pakisztáni hadsereg szabadította ki, miután az amerikai hírszerzéstől információkat kaptak arról, hol tartják őket fogva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik