Megválasztása óta először adott televíziós interjút Emmanuel Macron francia államfő vasárnap este. A francia kereskedelmi tévé, a TF1 műsorában kérdésre válaszolva Macron elmondta, hogy „A munkanélküliség már fokozatosan csökken. A kormány által megkezdett reformok teljes hatásait másfél-két év múlva fogják meglátni. De nem lehet megítélni egy köztársasági elnök tevékenységét kizárólag egy mérőszám alapján”. Az elnök a választások idején azt ígérte, hogy a jelenlegi 9,5-ről 7 százalékra fog csökkeni a munkanélküliségi ráta a mandátum végéig.
Májusi megválasztása óta Emmanuel Macron öt interjút adott francia és külföldi sajtóorgánumoknak, és ez volt az első hosszabb interjúja egy francia televíziónak. A beszélgetés során – írja az MTI – elsősorban az eddig meghozott intézkedéseiről és az elnöki stílusáról volt szó.
Öt hónappal hivatalba lépését követően az elnök a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét célzó munkajogi reformja a számos utcai tiltakozás ellenére már életbe lépett. A kormányzat jelenleg a munkanélküli segélyek átalakításáról, valamint az átképzési programokról szóló második reformcsomagról folytat egyeztetéseket szakszervezetekkel és munkáltatói szervezetekkel.
A népszerűségéből a nyári hónapokban több mint húsz százalékpontot veszítő államfő emlékeztetett arra, hogy a kormány az elkövetkező öt évben mintegy 15 milliárd eurót kíván fordítani a fiatalok, a szakképzetlenek és a hosszú ideje állást keresők képzési programjaira.
„Sokkal jobban kell a munkanélkülieket képezni” – hangsúlyozta Macron, elutasítva azokat a kritikákat, amelyek szerint az eddig megvalósított programja és az adóváltozások a gazdagokat szolgálják a szerényebben élők rovására.
Bekeményítenek a bűnelkövető illegális bevándorlókkal szemben
A politikus megígérte, hogy ezentúl minden olyan, az országban illegálisan tartózkodó külföldit kitoloncolnak a hatóságok, aki bűncselekményt követ el. Törvénymódosítás nélkül „keményebb intézkedéseket fogunk hozni, meg fogjuk tenni, amit meg kell tenni” – fogalmazott a francia köztársasági elnök a hónap eleji két áldozatot követelő marseille-i terrortámadás tunéziai elkövetőjére, egy illegális bevándorlóra utalva.
A 30 éves Ahmed Hanadzsit a merénylet előtt két nappal Lyonban rajtakapták egy bolti lopáson, amiért őrizetbe került. Kihallgatását követően a lopásért nem indult ellene eljárás, ugyanakkor az ilyenkor előírt szabályzatnak megfelelően nem szállították át a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók gyűjtőfogházába, hanem szabadon engedték. Az illetékes prefektust ezért szerdán menesztette a belügyminiszter.
„Azért jöhetett létre egy olyan gyakorlat, hogy az illegálisan az országban tartózkodókat többször is ellenőrizhetik, mert megszoktuk, hogy nem vagyunk képesek őket kitoloncolni, nem teszünk meg minden intézkedést, amelyet meg kell tenni. Na, ez meg fog változni” – mondta Macron. „Ez azt is jelenti, hogy hatékonyabbnak kell lenni a kiutasítási politikánkban”.
Hivatalos adatok szerint a tavaly ellenőrzött és kiutasított 90 ezer illegális bevándorlónak alig 20 százaléka hagyta el ténylegesen Franciaországot.
„Nem kielégítőek a kapcsolataink a származási országokkal, azok nem fogadják el, hogy visszaküldjük azokat, akik ilyen helyzetben vannak. Ezért hetekkel ezelőtt azt kértem a kormánytól, hogy kössön kétoldalú megállapodásokat, ez éppen folyamatban van, annak érdekében, hogy ezen a téren sokkal jobban tudjunk fellépni” – tette hozzá.
Emmanuel Macron megerősítette, hogy a jövő év elején új menekültjogi törvény lép életbe, amely szigorítani fogja a szabályozást.
(Kiemelt kép: MTI/EPA/Reuters pool/Philippe Wojazer)