Nagyvilág

Spanyol tévé: többször lehetett szavazni a katalán népszavazáson

Visszaélésekre adott lehetőséget a vasárnapi katalán népszavazáson, hogy a helyi kormány úgy döntött: bárki bármelyik működő szavazóhelyiségben leadhatja szavazatát – állította hétfőn az ANTENA3 spanyol országos televíziócsatorna, amely több olyan embert megszólaltatott, akik többször is voksoltak a nap folyamán.

Katalán kormányfő: Elnyertük a jogot a függetlenséghez
Olaj volt a tűzre a spanyol hatósági beavatkozás a népszavazás résztvevői ellen.

Telefonon nyilatkozott a televízió reggeli műsorában például egy madridi fiatalember, aki négy alkalommal szavazott vasárnap Barcelonában, mindannyiszor különböző szavazóhelyiségben. Mint mondta, a szavazást lebonyolító önkénteseknek fel sem tűnt, hogy mivel nem helyi lakos, nem szerepel a választói névjegyzékben, ezért nem is szavazhatna. Minden egyes helyszínen fotót készített arról, ahogy épp bedobja voksát a szavazóurnába, azokat pedig közzétette az interneten. Többen is hasonlóan jártak el, a közösségi oldalakon számtalan hasonló fénykép kering.

A csatorna egyik riportere maga is tesztelte a rendszert. Filmen is megmutatta, hogy az első szavazóhelyiségben épp nem működött a mobiltelefonos applikáció, amellyel elméletileg a választói jogosultságát ellenőrizték volna, így az elmaradt, és ezért tudott két helyen is szavazni.

Katalónia: 761 sérültje van a spanyol rendőrség akcióinak
A népszavazás véget ért, az egész napos káoszban sok százan sérültek meg.

A népszavazás szabályosságának felügyeletével megbízott, akadémikusokból álló, héttagú testület szerint újra ellenőrizni kell a szavazatokat. A jogtudósok az általuk észlelt hiányosságok között említették a választójog ellenőrzésére szolgáló telematikai összeköttetést meggátoló eszközök használatát, illetve azt, hogy a rendőrök szavazatokkal teli urnákat is begyűjtöttek és elvittek a szavazóhelyiségekből.

A csoport tagjainak megbízását egyébként csak vasárnap reggel jelentette be a katalán kormányszóvivő, miután a feladatra eredetileg kinevezett, úgynevezett választási szindikátust feloszlatták, ugyanis a spanyol alkotmánybíróság napi 12 ezer eurós büntetést szabott ki rájuk arra az esetre, ha folytatják az illegális népszavazás előkészítését.

Szóvivőjük, Dimitrij Rupel volt szlovén külügyminiszter szerint a rendőrség fellépése “brutális” volt, és “megsértette az emberi jogokat”. A szóvivő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Európa nem lépett az ügyben. A népszavazást Rupel általánosságban sikeresnek értékelte.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Guillaume Pinon/NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik