Nagyvilág

Katalán kormányfő: Elnyertük a jogot a függetlenséghez

Olaj volt a tűzre a spanyol hatósági beavatkozás a népszavazás résztvevői ellen.

Megnyílt az ajtó azelőtt, hogy egyoldalúan kinyilvánítsuk Katalónia függetlenségét

– jelentette ki Carles Puigdemont katalán kormányfő a vasárnapi népszavazás után, amelyet a spanyol rendőrség erővel próbált megakadályozni. Puigdemont úgy fogalmazott: „Katalónia elnyerte az államiság jogát az erőszakkal párosult, vitáktól fűtött népszavazáson”.

Tévébeszédében közölte: kormánya a következő napokban megküldi a szavazás eredményét „a katalán nép szuverenitásának letéteményeséhez”, a parlamenthez, amely „ezzel összhangban cselekedhet”. Kitért arra is, hogy az Európai Unió nem fordíthatja el tovább a tekintetét.

A spanyol civil gárda tagjai elvisznek egy tüntetőt a katalóniai népszavazás egyik helyszínéről 2017. október 1-jén, fotó: Europress/AFP PHOTO/Raymond ROIG

Katalán hivatalos közlés szerint

42,3 százalékos részvétel mellett a választók 90 százaléka voksolt a függetlenségre.

Emberek százai sérültek meg, amikor a rendőrség erővel próbálta megakadályozni a népszavazást. Szavazólapokat, urnákat foglaltak le. A spanyol alkotmánybíróság ugyanis törvényellenesnek nyilvánította a referendumot. A katalán kormány szerint több mint nyolcszázan sérültek meg a rendőri fellépés miatt, a spanyol kormány pedig 12 sérült rendőrről és három letartóztatásról számolt be.

Gironában rohamrendőrök törtek be abba a szavazókörbe, ahol Carles Puigdemont leadta volna a szavazatát. Erővel távolították el az ott tartózkodókat, a katalán kormányfő végül máshol szavazott. A BBC tudósítója olyan esetnek is szemtanúja volt, amikor elűzték a szavazókörből az intézkedő rendőröket.

Katalónia: 761 sérült, videón a brutális rendőri fellépés
A katalánok szerint a rendőrség túlzott erőszakkal lép fel, a spanyol kormányfőhelyettes azt mondta, mielőbb véget kell vetni ennek a bohózatnak.

A katalán kormányzat tájékoztatása szerint a 2300-ból 319 szavazókört zárattak be a rendőrök, a spanyol kormány szerint csak 92-t.

A katalán rendőrséget madridi irányítás alá helyezték, de szemtanúk közlése szerint a katalán rendőrök kevés hajlandóságot mutattak arra, hogy erőt alkalmazzanak. A barcelonai polgármester, Ada Colau elítélte a rendőri akciót a védtelen katalánok ellen, hozzátéve, hogy a katalánok, csak a jogaikat gyakorolták, míg Soraya Saenz de Santamaria spanyol miniszterelnök-helyettes viszont azt állította, hogy a rendőrök arányosan és szakszerűen jártak el.

Több mint negyven szakszervezet tervez kedden sztrájkot a hatósági beavatkozás miatt, ami szerintük a szabadságjogok megsértése.

A szavazóurnák lezárultával megszólalt Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, aki azt mondta: „megvezetett katalánok vettek részt egy illegális szavazáson, ami a demokrácia megcsúfolása”. Kijelentette:

nem volt referendum Katalónia önrendelkezéséről.

Katalónia saját nyelvvel és kultúrával bíró, 7,5 millió lakosú, tehetős régió Spanyolországban. Magas fokú autonómiát élvez, de a spanyol alkotmány nem ismeri el önállóságát. Ám a spanyol rendőrség beavatkozása után minden eddiginél nagyobb a valószínűsége annak, hogy a katalán kormány kinyilvánítja függetlenségét.

Hétfőn a madridi kormány pártok közti egyeztetést tart, hogy megvitassák, milyen választ adnak a politikai válságra.

Egy idős férfi leadja a szavazatát a Katalónia függetlenségéért tartott népszavazáson 2017. október 1-jén, fotó: Europress/Guillaume Pinon/NurPhoto

(BBC, kiemelt kép: Europress/Burak Akbulut/Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik