Nagyvilág

Már a szavazás előtt állnak sorban a katalánok

Már órákkal a népszavazás 9.00 órai kedzete előtt sorakozni kezdtek a szavazni akarók vasárnap hajnalban a szavazóhelyiségnek kijelölt épületeknél Katalóniában.

Korán keltem, mert a hazámnak szüksége van rám

– mondta a Reuters brit hírügynökségnek Eulalia Espinal I Tarro helyi nyugdíjas, aki mintegy századmagával kezdett sorba állni vasárnap hajnalban az egyik iskola előtt.

Ezzel párhuzamosan a spanyol rendőrség is nagy erőkkel vonult Katalóniába; még napkelte előtt mintegy 100 rendőrfurgon indult el Barcelona kikötőjéből.

A spanyol kormány alkotmánybírósághoz fordult a Katalóniában kiírt függetlenségi népszavazás miatt, a taláros testület pedig – akárcsak a korábbi hasonló kezdeményezésnél – alkotmányellenesnek nyilvánította a referendumot, és felfüggesztette a népszavazást. Spanyolország egysége az ország alkotmánya értelmében megbonthatatlan.

A spanyol kormányzat minden eszközzel fellépett, hogy megakadályozza a törvénytelen referendum megrendezését. Katalán vezetőket vettek őrizetbe, házkutatásokat tartottak, elfoglalták a helyi kormányzat kommunikációs és informatikai központját, felszámolták a szavazatszámláló és -egyesítő rendszert.

Katalónia Spanyolország egyik legfejlettebb térsége, a katalán gazdaság mérete meghaladja Portugáliáét. Felmérések szerint a 7,5 millió lakosú autonóm tartományban élők többsége nem akar független Katalóniában élni; csak 40 százalék támogatja az elszakadást, de a többség támogatja, hogy népszavazást tartsanak a kérdésről.

Korábban a katalán vezetők arról beszéltek, hogy ha a többség az elszakadásra szavaz, akkor 48 órán belül kikiáltják Katalónia függetlenségét, de mostanra elismerték, hogy Madridnak valószínűleg sikerül ellehetetlenítenie a referendumot, melynek eredménye így aligha lehet irányadó.

Nem valószínű egyébként az sem, hogy Katalónia függetlenségét akárcsak egyetlen uniós tagállam is elismerné, annak ellenére, hogy a katalán vezetés abban bízik, hogy a terület függetlenként is az Európai Unió tagja lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik