Nagyvilág

Merkel barátai lettek a legnagyobb ellenségei

Lassan nehéz lesz Angela Merkelt a mostaninál is nehezebb helyzetbe kergetni. A vasárnapi választásokon ugyan nyert Merkel pártja, de borzasztó nehéz helyzetbe kergették magukat.

Egyrészt sokkal rosszabbul teljesítettek, mint azt korábban várták. A CDU csak a szavazatok 33 százalékát szerezte meg, majdnem tíz pontot veszítve az előző választáshoz képest. Ami még ennél is rosszabb Merkel számára, a szociáldemokraták még nagyobbat buktak, 1945 óta nem voltak ennyire népszerűtlenek.

Angela Merkel megint kancellár lesz, de jobb eredményre számítottak
Története során először a szélsőséges hangoktól sem mentes AfD is bejutott a német szövetségi parlamentbe. Azt még nem tudni, hogy a negyedik kancellári ciklusát megkezdő Merkel uniója kivel alakít kormányt, de az biztos, hogy számukra így is csalódást keltő eredmény született.

Ez oda vezetett, hogy a szociáldemokraták nem hajlandóak tovább nagykoalícióban kormányozni a kereszténydemokratákkal, inkább ellenzékbe vonulnak, hogy újra felépítsék a pártot. Merkelnek pedig új koalíciós partnereket kell keresnie.

Kell egy csapat

Igazából az egyetlen lehetőség a kormányalakításra az, amit a németek Jamaica-koalíciónak csúfolnak. Ez a kereszténydemokratákból (fekete), a liberálisokból (sárga) és a zöldekből (zöld, természetesen) állna össze, kiadva Jamaica zászlóját.

Ennek a koalíciónak már rengeteg problémája van. Leginkább az, hogy a pártok teljesen mást gondolnak a világról. A liberális, piacbarát FDP politikája például szinte összeegyeztethetetlen a baloldali, környezetvédő zöldekkel. És még arról akkor nem is beszéltünk, hogy a két párt politikáját Merkel és a kereszténydemokraták politikájával is össze kellene hangolni, ami még menekültügyben is nehéz lesz, pedig itt vannak a legkisebb ellentétek.

Orbán, Merkel (orbán viktor, merkel, )
Orbánnak valószínűleg nehezebb lesz ezután
10 nagy tanulság Angela Merkel győzelméből és vereségéből. Németországban minden megváltozik.

Ez az egész helyzet önmagában elég fejfájást okoznak Merkelnek, Macronnak és a fél világnak. Merkel ugyanis nemcsak Németország számára jelenti a politikai stabilitást, hanem szinte egész Európának. Macron ugyanúgy számítana Merkel támogatására, mint mondjuk Orbán Viktor.

Ebben a pillanatban döntött úgy a kereszténydemokraták testvérpártja, hogy ők is nekiállnak rángatni a kancellárt.

A Bajor Keresztényszociális Unió valóban testvérpártja a Kereszténydemokrata uniónak, majdnem hetven éve működnek együtt egy konfliktusokkal sűrűn terhelt kapcsolatban. Elvileg két külön pártról beszélünk, de a parlamentben egy frakciót tesznek ki. A hagyományos indulás úgy néz ki, hogy a Német Szövetségi Köztársaság 16 államából 15-ben csak a Merkel-féle kereszténydemokraták indítanak jelölteket, a maradék Bajorországban viszont csak a Keresztényszociális Unió.

A két párt közötti igazán komoly törést az okozta, amikor Angela Merkel úgy döntött, hogy befogadja a Magyarországról tovább buszoztatott menekülteket. Igaz, hogy a választási kampány idejére tűzszünetet kötöttek, de most annál hangosabban kezdenek majd harcolni.

Főleg azért, mert Merkel már több engedményre is képes volt, hogy megszerezze a liberálisok és a zöldek támogatását, de szinte semmiben nem engedett a bajorok kéréseinek.

Választásra várva

Márpedig a bajorok komoly bajban vannak. Nemcsak a CDU, de a CSU is nagyon rosszul teljesített a választáson. Sőt, még sokkal rosszabbul, mint Merkelék. A CSU több mint tíz százalékot vesztett a 2013-as eredményéhez képest, miközben keleten egyre erősebbek lettek a szélsőjobbosok.

A Bundestagba 13 százalékkal bejutó szélsőjobboldali AfD egyébként is nagyon népszerű lett a volt keletnémet tagállamokban. Itt eleve a második legerősebb párt lettek, de ha csak a Kelet-Németországban szavazó férfiakat nézzük, akkor az AfD megverte Merkel pártját is.

Ez egy komoly üzenet a bajoroknak, akiknek hamarosan fel kell készülniük egy még fontosabb ütközetre. Jövőre ugyanis Bajorországban is választások lesznek, amit a CSU egyszerűen nem veszíthet el.

Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke a választás után azonnal Berlinre akarta tolni a felelősséget, és valamennyire igaza is volt benne. A CSU szerint azért estek ennyire vissza, mert a menekültkérdésben nem mertek elég erőszakosan szembemenni Merkellel.

Európában háború van, és Orbán áll az egyik oldalon
Emmanuel Macron is elkezdte kihordani a fegyvereket. A tét az, hogy Európa képes lesz-e megreformálni önmagát, vagy egyre inkább nemzetállamokká esik szét.

Persze azért szembementek, ahol tudtak, hiszen Seehofer végig Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségese volt Németországban, és a CSU folyamatosan kritizálta Merkel menekültpolitikáját.

Nem mehet így tovább

Most viszont Seehofer azt mondja, nem mehet minden tovább ugyanúgy, mint eddig, változások kellenek. A CSU egyik legfontosabb követelése egy régóta hangoztatott kérés:

meg kell szabni, hogy maximum mennyi menekültet hajlandó Németország befogadni.

Ez a követelés lehet, hogy az AfD leszerelésére sem lesz elég, de a másik oldalon így is túl kemény. A liberálisokat és a zöldeket eleve nehéz lesz rávenni, hogy igent mondjanak erre az ötletre, de Merkelt még nehezebb, hiszen a kancellár továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy jó döntést hozott a menekültválság csúcsán, és hogy Németország nyitva áll a menekültek előtt, még ha sokkal szabályozottabb formában is.

Érdemes lesz megnézni, hogy a következő hetekben merre dől majd el Angela Merkel, mert az alapvetően befolyásolhatja majd Európa politikáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik