Nagyvilág

A következő két évben 50 ezer menekültet kellene befogadnia az EU-nak

Új uniós áttelepítési rendszerre tett javaslatot az Európai Bizottság kedden, amely a következő két évben legalább 50 ezer különösen kiszolgáltatott, nemzet­közi védelemre szoruló ember áthelyezését biztosítja Európában.

Az őcsényi falugyűlés bebizonyította, hogy révbe ért a kormány gyűlöletkampánya
Egy panziótulajdonos megvendégelt volna néhány menekült családot, ezért autójának kerekét kiszúrták és azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a házát.

A brüsszeli közlés szerint az új rendszer 2019 októberéig marad érvényben, és a jelenlegi rendszerre épül, amely – miután több mint 23 ezer embernek nyújtott új otthont az EU-ban – ezennel lezárul.

A bizottság azt is jelezte, hogy a Törökországból és a Közel-Keletről történő áttelepítések folytatása mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni az Észak-Afrikából és Afrika szarváról – Líbiából, Egyiptomból, Nigerből, Szudánból, Csádból és Etiópiából – érkező kiszolgáltatott emberek áthelyezésére.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik