Nagyvilág

Kemény felszólítást kapott Kurdisztán az iraki kormánytól

Az iraki kormány felszólította az autonóm Kurdisztán régiót vasárnap, hogy adja át a határátkelőhelyek és repülőterek feletti ellenőrzést, válaszul a térség függetlenségéről szóló, szeptember 25-re kitűzött népszavazására – számolt be az MTI.

Harapófogóban szavaznak az iraki kurdok a függetlenségről
Az észak-iraki autonóm Kurdisztán függetlenségéről tartanak hétfőn népszavazást a bagdadi vezetés szembenállása és a nemzetközi nyomás ellenére.

Bagdad egyben felkérte a környező országokat, állítsák le az olajkereskedelmet a régióval, illetve egyedül az iraki központi kormányhoz forduljanak a légikikötőket és határállomásokat érintő kérdésekben – olvasható Haider al-Abádi miniszterelnök hivatalának közleményében.

Az iraki kormányfő vasárnapi televízióban közvetített beszédében kiemelte, hogy az iraki vezetés továbbra is minden szükséges intézkedést megtesz az ország egységének megőrzése érdekében. Abádi óva intett az Irak egységét veszélyeztető, pusztító következményektől járó kísérletektől, különösen az Iszlám Állam terrorszervezettel vívott harc tükrében.

Mikor Irak fiai életüket áldozzák hazájukért és országuk egységéért, a terrorizmussal szembeni harc csúcspontjára hágott, s az Iszlám Állam feletti győzelem már a láthatáron, egyesek át akarják rajzolni Irak határait

– hangoztatta a népszavazásra utalva.

Abádi ismételten elutasította a referendumot, és annak várható eredményét. Ugyanakkor pedig kijelentette: nem hagyják magukra a kurdokat.

Haszan Róháni iráni elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel vasárnap folyatott telefonbeszélgetésében a két vezető az iraki kurdok függetlenségi referendumát vitatta meg, amely kapcsán aggodalmukat fejezték ki, hogy az káoszba taszíthatja a térséget, s hangsúlyozták Irak területi épségének fontosságát – közölte a török elnök hivatala.

Az Iszlám Állam kivégzése után is vér folyik majd
Mármint Irakban. Nem tudni, ki lesz kivel. Elemzés.

Az IRNA iráni hírügynökség szerint Teherán a nap folyamán Bagdad kérésére felfüggesztette a Kurdisztánba induló, vagy onnan érkező légiforgalmat. Az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács szóvivője az intézkedést azzal indokolta, hogy az iraki kurdok vezetői ragaszkodnak a referendum megtartásához. Az iráni forradalmi gárda pedig nagyszabású hadgyakorlatot indított ejtőernyős és rakétatüzérségi erők résztvételével Irán északnyugati, kurdok által lakott területein.

Az iraki Kurdisztán 5,5 millió szavazóját várják hétfőn az urnákhoz, de a külföldön élő iraki kurdok már szombattól leadhatták elektronikus úton voksukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik