Nagyvilág

Tízmilliókat érő gyémántgyűrűt talált egy nő egy hongkongi parkban

A becsületes nő azonnal a rendőrségre ment az ékszerrel, ahol kiderült, egy pár órával korábban történt vakmerő rablásból származik.

Egy egymillió hongkongi dollárt (33 millió forint) érő gyémántgyűrűre bukkant egy középkorú nő, miközben egy hongkongi parkban sétált – jelentette szerdán a South China Morning Post. A hongkongi lap értesülései szerint a gyűrű egyike annak a kilenc ékszernek, amit egy vakmerő ékszerbolti rablás közben lopott el három férfi. A meg nem nevezett nő egy közeli rendőrőrsön adta le az ékszert.

A rablók nagyjából 800 millió forint értékben vittek el ékszereket a Tsim Sha Tsui nevű, bevásárló utcáiról és éjszakai életéről ismert hongkongi negyedben lévő boltból. A rablást kedden reggel hajtották végre, amikor a nyitásra készülő boltosok a páncélszekrényből elővett ékszereket elhelyezték a kirakatban.

Az egész rablás nem tartott tovább tíz másodpercnél. A rablók közül ketten kalapáccsal zúzták be a kirakatot, majd felnyalábolták az ott található ékszereket, és egy motorral menekültek el, amivel 3. társuk várta őket.

A rendőrség közlése szerint 9 darab ékszert vittek el, köztük gyémántgyűrűket, egy gyémánt nyakláncot, jáde köves fülbevalót és egy gyémántokkal kirakott karkötőt. A legdrágább ékszer tízmillió hongkongi dollárt, azaz nagyjából 333 millió forintot ér.

A rendőrség gyanúja szerint a parkban talált gyűrűt menekülés közben ejthették el a rablók. Az érintett park alig pár száz méternyire van a kirabolt ékszerbolttól. A két rabló a parkon átszaladva menekült, miután egy rövid utazás után leszálltak a menekülőjárműként használt motorról.

A rendőrség már megtalálta a rablás után félredobott, egyébként lopott motort, valamint a két kalapácsot, amivel a kirakatot bezúzták. A rablókat még nem sikerült elfogni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik