Nagyvilág

Negyvenen erőszakolhattak meg egy 14 éves lányt

A thaiföldi rendőrség nyomozást indított, miután állítólag csoportosan megerőszakoltak egy 14 éves diákot még tavaly – írja a CNN.

A Koh Raed szigetéről származó áldozat először márciusban jelentette a szexuális erőszakot, mondta Eggarat Leesen, a tartomány helyettes kormányzója a CNN-nek.

A lány arról beszélt a hatóságoknak, hogy 2016 márciusa és decembere között több alkalommal is megtámadták. Emiatt három gyanúsítottat őrizetbe vettek, de később óvadék ellenében szabadon engedték őket.

Leesen szerint az áldozat vallomásaiban azt állította, hogy a támadássorozatban negyven férfi vett részt. A helyettes kormányzó hozzátette, nem minden feltételezett támadó a szigetről származik, ami megnehezíti a nyomozást.

A The Nation című helyi lap információi szerint az áldozat szülei éjszakai munkát végeznek, emiatt a mostanra 15. életévét betöltő gyerek sokszor maradt otthon egyedül.

A panasz szerint a lányt először egy ember erőszakolta meg az otthonában, majd a későbbiekben környékbeli házakba vitték, ahol kábítószert adtak neki és többen szexuálisan zaklatták

– írta az újság.

Koh Raed egy kis település alig több mint száz lakossal. A lány családja augusztus negyedikén biztonsági okokból elköltözött a faluból, és miután többen megfenyegették őket, rendőrök védik a házukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik