HIRDETÉS
Nagyvilág

Izrael lebombázott egy szíriai vegyifegyver-gyárat

Izrael légi csapást mért csütörtökre virradóra Szíria egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményére – jelentette az izraeli média szíriai ellenzéki és libanoni forrásokra hivatkozva.

A Szíria nyugati részén, Hama közelében végrehajtott légi csapásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt.

Izrael nem erősítette meg, de nem is cáfolta a bevetésről szóló hírt, mindössze annyit közölt, hogy nem foglalkozik külföldi jelentésekkel. A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.

Ha igazak az ellenzéki jelentések, akkor ezúttal nem a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány volt a célpont, mint korábban több alkalommal, hanem a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye Hamától délnyugatra.

Szíriában a hivatalos hírközlők nem jelentették a légitámadást. Az Izraelnek tulajdonított légi csapás az izraeli hadsereg húsz éve legnagyobb, Észak-Izraelben folyó, tíznapos hadgyakorlatának idején történt.

Az ENSZ vizsgálóbiztosai szerint a szíriai kormányzati erők a 2011 óta tartó polgárháborúban 27 alkalommal vetettek be nem hagyományos fegyvereket, csak idén áprilistól júliusig hétszer.

Ajánlott videó

Mit hoz Orbánnak a Trump-Putyin-csúcs?
Trump és Putyin leendő látogatása ma a legfőbb téma. Szóba kerül Varga Judit vissza nem térése, az egyik oldalon sem megnevezett egyéni képviselőjelöltek, s a 14. havi nyugdíjra is jut idő. A stúdióban Jankovics Márton, Pető Péter, valamint Nagy József.
0 seconds of 57 minutes, 14 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Nem tudnak együtt élni ezzel az Auschwitz-cal” – a legtöbb család nem akar visszatérni a terroristák által megtámadott kibucokba
03:10
00:00
57:14
57:14
 
Olvasói sztorik