Nagyvilág

Egy vakmerő pilóta belerepült egyenesen az Irma hurrikán közepébe, hogy kikerülve a viharokat megmentse az utasok életét

A New Yorkból induló szerda reggeli Delta 431-es járat San Juanba tartott, ám a repülő pályáját keresztezte az egyre csak erősödő Irma hurrikán.

A pilóta és a gép legénysége azonban nem pánikolt be az elkerülhetetlennek látszó “ütközéstől”. A személyzet úgy döntött, hogy egyenesen belerepülnek a hurrikán közepébe, hogy kikerülve a viharokat és átvészelve az egyre nagyobb turbulenciát, biztonságba helyezzék az utasokat.

A gép pilótája végül hatalmas bravúrt hajtott végre azzal, hogy a menetidőnél 7 perccel korábban landolt.

Mutatjuk a Flightradar24 Twitter-oldalát, ahol követték a repülő kalandos útját. A képen jól látszódik, hogy a pilótának nem volt más választása, be kellett vállalnia a kockázatos manővert, hogy le tudjon szállni a géppel.

https://twitter.com/flightradar24/status/905453895295623168

A személyzet profizmusának köszönhetően az utasokat gyorsan le tudták szállítani a gépről, így 51 perc alatt már újra is tudtak startolni, megóvva ezzel a repülőt. Hogy a repülőn dolgozók milyen bátrak, mondhatni vakmerőek voltak, jól jelzi, hogy a New Yorkból a JFK repülőtérről induló járatok nagy részét azon a napon törölték.

Daily Mail

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.