Rágalmazásért perelt be két francia újságírót Azerbajdzsán kormánya. Elise Lucet-nek és Laurent Richardnak kedden meg is kellett jelennie egy párizsi bíróságon amiatt, hogy a France 2 közszolgálati televízióban 2015-ben sugárzott riportjukban diktatúrának nevezték a kaukázusi országot.
A perbe bekapcsolódott az újságírók oldalán a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi jogvédő szervezet, amely megfélemlítésnek nevezte az eljárást. Rámutattak: Azerbajdzsán már nem éri be azzal, hogy belföldön korlátozza a szabadságot, külföldi kritikusait is célba veszi. A szervezet szerint Azerbajdzsánban jelenleg legalább 16 újságíró és blogger van fogságban csak azért, mert feladatukat végezték.
A tárgyalásra épp azzal egy időben került sor, hogy az OCCRP európai oknyomozó hálózat tényfeltáró anyagot közölt az azeri elithez köthető világméretű pénzmosási rendszerről. (AP)