Nagyvilág

Észak-Korea föld alatti atomrobbantást hajthatott végre

Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely erős földrengést váltott ki – közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet.

Ha nem atomháború lesz, akkor micsoda?
Amerika kénytelen lesz valamilyen megoldást találni Észak-Korea kezelésére. Sok lehetőség nincs, főleg, ha el akarják kerülni több millió ember halálát.

A kínai földrengéstani intézet szerint a rengés 6,3-es erősségű volt, a dél-koreai szerint 5,6-os, az amerikai földtani intézet (USGS) szerint pedig 5,3-as a Richter-skálán. A rengést közép-európai idő szerint 5 óra 34 és 5 óra 36 perc között észlelték.

A japán kormány az ország földrengéstani intézetének információi alapján megerősítette, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Kono Taro külügyminiszter újságíróknak beszámolt arról, hogy Tokió tiltakozott Észak-Koreánál a robbantás miatt, és elfogadhatatlannak nevezte.

Az észak-koreai határhoz közel lévő Jancsi kínai város egyes lakosai arról számoltak be, hogy körülbelül 10 másodpercen át érezték az első rengést, majd a másodikat is.

Észak-Korea néhány órával korábban jelentette be, hogy “nagy pusztító erejű” hidrogénbombát fejlesztett ki, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra, és amit Kim Dzsong Un elnök vasárnap személyesen is megvizsgált.

A washingtoni Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, és megvitatta vele “az Észak-Koreára gyakorolt nyomás maximalizálása érdekében teendő lépéseket”. Az erről szóló közleményből nem derül ki, hogy a beszélgetés a feltételezett észak-koreai atomkísérlet előtt vagy után történt.

Második rengés

A kínai földrengéstani intézet egy második rengést is észlelt vasárnap Észak-Koreából azután, hogy Phenjan feltehetőleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre.

Az első rengés, amelynek erősségét 5,3 és 6,3 között mérték a különböző földrengéstani intézetek, körülbelül 10 kilométerrel a felszín alatt indult el, a második pedig, amely a kínai intézet szerint 4,6-es erősségű volt, közvetlenül az első felett, a földfelszínről indult ki, nyolc perccel később.

Közben a dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy az első rengés mesterséges volt, és középpontja az ismert észak-koreai nukleáris kísérleti telepnél, kis mélységben volt. A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

Észak-Korea legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik