Nagyvilág

Az utolsó pillanatokban úszta meg a kivégzést egy amerikai rab

Mégsem végeznek ki kedden egy halálra ítélt missouri férfit, miután Erik Greitens kormányzó egy új információ tudatában új testületet nevezett ki az ügy további kivizsgálására.

A 48 éves Marcellus Williams kivégzését helyi idő szerint 19 órára tűzték ki, de ügyvédje fellebbezett az amerikai Legfelsőbb Bíróságnál, hogy lépjenek közbe, mert DNS-bizonyítékuk van ügyfelük ártatlanságára.

Fotó: Europress

Fellebbezésünk nem tanúvallomáson, hanem meggyőző tudományos alapult, miszerint egy másik férfi követte el a bűncselekményt

– fogalmaztak.

Williams a vád szerint 1998. augusztusában 43 késszúrással ölte meg otthonában a 42 éves Felicia Gayle-t, aki riporterként dolgozott a St. Louis Post-Dispatch című lapnál.

A most talált bizonyíték szerint Williams DNS-mintáját nem találták meg a gyilkos fegyveren, ugyanakkor egy másik férfié rajta volt a késen.

A bizonyíték nem volt elérhető, amikor Williamset 2001-ben elítélték, derül ki a bírósági dokumentumokból. Williams mindvégig ártatlannak vallotta magát

Greg Hampikian biológus a CNN megkeresésére elmondta, hogyha valakit megkéselsz, az erőkifejtés által DNS-nyomok maradnak a tárgyon. Bár a késen található DNS-minták kielemzése önmagában nem elég, hogy gyilkosnak állítsanak be valakit, arra viszont igen, hogy egy gyanúsítottat kizárjanak.

A bíróság ugyanakkor azzal érvelt, hogy egy másik, DNS-mintától független bizonyíték is van rá, hogy Williams ölt. Eszerint a vádlott megszerezte az áldozat férjének laptopját, majd később eladta azt, valamint az áldozat több személyes tárgyát is megtalálták az autójában.

Marcellus Williams ügyében tehát új nyomozás indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik