Nagyvilág

“Nem vagyok hős” – mondja a brit mentős, aki a finnországi terrortámadás áldozatain segített

Pedig a 18 éves marokkói késes támadó többször is megszúrta a 45 éves Hassan Zubiert (kiemelt képünkön), miközben ő próbálta ellátni a sérülteket. A férfi közölte, hogy csak azt tette, amire kiképezték.

A jelenleg Svédországban élő, a kenti Dartfordban született Hassan vakáción volt Turkuban a barátnőjével, amikor a nőket célba vevő fiatal terrorista akcióba lépett a közelükben, a Vásártéren.

Egy hangos, kétségbeesett sikolyt hallottam, ezért megfordultam és láttam, hogy az egyik lány rohan. Arra gondoltam először, hogy oké, ez egy terrortámadás

– nyilatkozta Zubier a Guardiannek.

A mentős egy vérző nőt látott a földön, odasietett hozzá, próbálta elállítani a vérzést. A támadó ekkor visszatért hozzájuk, Hassan felé szúrt, akinek sikerült belerúgnia a merénylőbe, így az elszaladt. Később megint visszatért, ekkor Zubier azt érezte, mintha hátba verték volna.

Végül a mentősnek a legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült megmentenie a nő életét. A karjai között halt meg.

A finnországi késes támadásban összesen két nő vesztette életét. Nyolcan megsérültek, köztük Hassan Zubier, aki kijelentette, hogy

nem tartja magát hősnek, csak egy embernek, aki segített embertársain.

A mentős a hátán és a kezén sérült meg. Az utóbbi súlyos seb, ideget ért, ezért nem biztos, hogy meg lehet menteni a karját – írja a lap.

A támadót letartóztatták, már ki is hallgatta a finn rendőrség, de részleteket még nem hoztak nyilvánosságra. Úgy tudni, négy másik marokkóit is őrizetbe vettek.

A hatóságok kezdetben gyilkosságnak vélték a kifejezetten nők ellen irányuló támadást, de később közölték, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik