Nagyvilág

Három kislányt gyilkolt meg a férfi, köztük a saját kishúgát

Elfogtak egy férfit egy marylandi házban, akit három tíz év alatti kislány – két hat-, és egy kilencéves gyerek – meggyilkolásával vádolnak. Az egyik kislány a feltételezett tettes húga volt. A huszonöt éves Antonio Williams most előzeteseben várja, hogy gyilkosságért vádat emeljenek ellene. A gyerekeket szúrt sebekkel találta meg alagsori hálószobájukban a tettes édesanyja, amikor hazaért a munkából, mindhárom gyereket már a helyszínen halottnak nyilvánították.

Williams az egyik hatéves áldozat bátyja, a másik két áldozat egy testvérpár a New Jersey-i Newarkból, anyja egy rokonának gyerekei, számolt be a rendőrség.  A házban még egy gyerek volt, a tettes és az egyik áldozat kétéves húga, neki nem esett baja. A rendőrség elmondta, hogy a gyanúsított egyedül vigyázott a gyerekekre a kérdéses éjjelen, míg anyja éjszakai műszakban dolgozott. A rendőrség szerint a férfi

bevallotta az áldozatok meggyilkolását. A nyomozók most dolgoznak azon, hogy rájöjjenek a tettes indítékaira.

Williams jelenleg őrizetben van. Jennifer Donelan, a Prince George megyei rendőrség sajtókapcsolati vezetője azt nyilatkozta, hogy ez volt “az egyik legsúlyosabb” tetthely, amit a részleg munkatársai valaha láttak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik