Nagyvilág

Bulgária különleges alakulatokat küldene a török határra

Bulgária az illegális bevándorlás megfékezése érdekében katonai alakulatokkal is védené Törökországgal közös határát – derül ki Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettesnek a Die Welt című német lapnak adott interjújából, amelynek részleteit a dpa német hírügynökség előzetesen közölte.

Határvédelmünk megerősítésére a jövőben fokozottan igénybe vesszük a hadsereget

– jelentette ki Karakacsanov, aki a védelmi miniszteri tisztséget is ellátja.

A miniszter szerint a bolgár-török határt, amely egyben az Európai Unió külső határa is, öt zónára osztanák fel. Ezeket a határszakaszokat pedig egy-egy század katona ellenőrizné. “Különleges alakulatok is lesznek köztük” – mondta a védelmi tárca vezetője, aki szerint összesen 600 katonát vetnének be Bulgária Törökországgal közös 259 kilométer hosszú határán, amelyet mintegy 200 kilométeren drótkerítéssel védenek.

Karakacsanov élesen bírálta, hogy az Európai Uniónak eddig nem sikerült lezárnia a Földközi-tengeren keresztül húzódó migrációs útvonalat.

Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is tömegével jöjjenek az illegális migránsok

– mondta.

Olaszországban és Görögországban NATO- vagy EU-csapatokat kellene bevetni, hogy szükség esetén fegyverrel védjék meg az Európai Unió külső határait

– tette hozzá Karakacsanov.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik