Nagyvilág

Trump két nap után végre elítélte a neonácikat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn nyilvánosan elítélte a rasszizmust és megnevezte a virginiai Charlottesville-ben történt atrocitások felelőseit.

Az elnök – aki bedminsteri golfklubjából a nap folyamán tért vissza a fővárosba – a Fehér Házban mondott beszédben ítélte el és nevezte meg a halálos áldozatokkal is járó szombati zavargások felelőseit.

A rasszizmus maga az ördög. És azok, akik ennek nevében erőszakot követnek el, bűnözők és gengszterek, beleértve a Ku Klux Klan tagjait, neonácikat, fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, és más gyűlöletkeltő csoportokat, ezek visszataszítóak

– fogalmazott az elnök az amerikai televíziókban élőben közvetített beszédben. Leszögezte: “azok, akik a vakhit nevében erőszakot követnek el, Amerika lényegét támadják”. Hangsúlyozta azt is, hogy “nem számít a bőrünk színe, mindenkire ugyanazok a törvények érvényesek”.

Már biztos, hogy Charlottesville ott lesz a törikönyvekben
Neonácik, gázolás, a szervező elkergetése, visszhang – összefoglaltuk, mi történt péntek óta.

Donald Trump megígérte, hogy a bűnözőket az igazságszolgáltatás szigorával sújtják, a Charlottesville-i áldozatokról pedig úgy fogalmazott: “megtestesítik nemzetünk jóságát és tisztességét”.

Az elnök szombaton ugyan először Twitter-üzenetben, majd rövid nyilatkozatban ítélte el az amerikai polgárháború déli csapatainak vezetője, Robert Lee tábornok szobrának eltávolítása miatti szombati tüntetésen kirobbant zavargásokat és az erőszakot, de akkor még nem nevezte meg a felelősöket. Általában és a “minden oldalon meglévő” erőszakról beszélt, és nem nevezte néven a Ku Klux Klan tagjait, a neonácikat és a fehér fajgyűlölőket.

Melyik bokorból bújt elő ez a sok amerikai náci?
És miért pont most jöttek elő? És miért kell Európából importálni a rasszizmust Amerikába, amikor bőven van saját hagyománya? A háttérben természetesen a liberálisok állnak.

Ezért demokrata párti és republikánus politikusok részéről egyaránt erős bírálatok érték, miközben a felesége, Melania Trump és a lánya, Ivanka is Twitter-bejegyzésben ítélte el az erőszakot, konkrétan megnevezve a felelősöket. Tiltakozása jeléül hétfőn a Merck gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója, az afroamerikai Kenneth Frazier is benyújtotta lemondását az elnök ipari tanácsadó testületéből.

A vállalat Twitter-fiókjában közzétett közleményében leszögezte:

Amerika vezetőinek tiszteletben kell tartaniuk alapvető értékrendünket és egyértelműen vissza kell utasítaniuk a gyűlölet és a vakhit megnyilvánulásait és a fehér felsőbbrendűséget.

Erre a Twitter-bejegyzésre egyébként Trump Twitter-üzenettel válaszolt: “most, hogy Ken Frazier a Mercktől lemondott az Elnöki Ipari Tanácsból, több ideje lesz a gyógyszerárak csökkenésével foglalkozni”. A Trump-beszéd utáni első kommentárok ugyanakkor megjegyezték: mondandóját az elnök nem a Charlottesville-ben történtekkel, hanem kereskedelmi kérdésekkel kezdte, majd csak ezt követően tért rá a felelősök megnevezésére.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik