Nagyvilág

Az omladozó plafon miatt bukósisakban dolgoznak indiai közszolgák

Azután, hogy több kollégájuk is megsérült a lezuhanó darabok miatt.

Kénytelenek bukósisakban dolgozni egy indiai kormányzati iroda munkatársai, hogy megvédjék testi épségüket a roskadozó épületről leomló plafondaraboktól – jelentette a helyi sajtó. A Bihar állambeli Areraj városában található hivatal dolgozói videót készítettek furcsa munkakörülményeikről, és szokatlan védőfelszerelésükről, ami futótűzként terjedt a helyi közösségi oldalakon.

A videó terjedése után a történetet felkapta a helyi sajtó, és kiderült, hogy az építésügyi hatóság már két éve veszélyesnek és használatra alkalmatlannak minősítette az épületet. A felelős kormányzati szervek azonban nem találtak más helyiséget, és erre hivatkozva nem költöztették el a dolgozókat egy biztonságos helyre. És a szükséges javításokat sem végezték el.

Az érintett dogozók a helyi sajtónak elmondták: többször is próbálták felhívni feletteseik figyelmét arra, hogy milyen körülmények között dolgoznak, de semmi sem történt. A munkások végül kénytelenek voltak bukósisakot felvenni a munkához, miután többen is megsérültek a plafonról leeső épületdaraboktól.

Miután a videónak, majd a sajtónak köszönhető országos hírnévre tett szert az épület, a helyi hatóságok bejelentették, hogy napokon belül új helyre költöztetik az irodát. Közben a videón látható dolgozókat beidézték, magyarázatot követelve tőlük, hogy miért fordultak a sajtóhoz, ahelyett, hogy feletteseiken keresztül kerestek volna megoldást a problémára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik