Nagyvilág

Izmozni kezdett a határon vitázó Szlovénia

A Pirani-öblön megy a vita hosszú évek óta a szlovénok és horvátok között. Hága döntött, a horvátok nem fogadják el, a szlovénok Schengennel fenyegetnek.

Egyelőre nincs itt az ideje a Horvátországgal szembeni szlovén intézkedések ismertetésének, ám ha nem sikerül egyezségre jutni a Pirani-öböllel kapcsolatban, Ljubljanának keményen fel kell lépnie – jelentette ki Miro Cerar szlovén miniszterelnök csütörtökön.

Karl Erjavec szlovén külügyminiszter néhány nappal ezelőtt nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a határvita miatt Ljubljana alkalom adtán megakadályozza Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez.

Cerar a külügyminiszter kijelentését elhamarkodottnak nevezte, de nem zárta ki a kemény válaszlépéseket. Szerinte az lenne a legjobb, ha a két félnek sikerülne megállapodnia, és Horvátország elfogadná a hágai Nemzetközi Döntőbíróság határozatát a határvita ügyében.

Kiemelte, Zágrábnak és Ljubljanának még egyszer meg kell próbálnia közös nevezőre jutni, ám ha ez nem sikerül, Szlovénia mindent megtesz majd, hogy mégis elfogadják a határozatot. A kormányfő egyelőre azt reméli, hogy az Európai Bizottság is nyomást gyakorol Horvátországra, és Zágráb meggondolja magát.

Az előző részek tartalmából

Horvátország és Szlovénia 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz a határvita miatt, de Zágráb 2015-ben egyoldalúan kihátrált a rendezésből, miután a horvát sajtóban olyan lehallgatási felvételek leiratai jelentek meg, amik arra utalnak, hogy a szlovén fél a bíróság szlovén tagján keresztül számára kedvező döntést lobbizott ki.

A hágai nemzetközi döntőbíróság nemrég a Pirani-öböl jelentős részét Szlovéniának ítélte, ezzel Ljubljana kijáratot kapott a nemzetközi vizekre, más vitatott területeket viszont Horvátország fennhatósága alá rendelt. Zágráb azonban nem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek a döntést.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik