Erdogan török elnök arra biztatta a muszlimokat szerte a világon, hogy látogassanak el Jeruzsálembe és védjék meg azt.
Az izraeli biztonsági kabinet kedden úgy döntött, hogy a jeruzsálemi Mecsetek terére vezető utakról eltávolítják a fémdetektoros kapukat, amelyek felállítása feldühítette a muszlimokat.
Izrael és a muzulmán országok viszonya az elmúlt napokban rendkívül feszültté vált a biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatt, amelyeket a hatóságok Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terére vezető utakon állítottak fel nemrég, miután ott palesztin támadók tíz napja megöltek két rendőrt. Jordánia vasárnap azzal a kéréssel fordult az arab országokhoz, hogy sürgősen tartsanak külügyminiszteri tanácskozást a jeruzsálemi helyzet megvitatására.
A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb létesítménye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.