Nagyvilág

Röhögve végignézték, videózták, ahogy megfullad a mozgássérült férfi

Még a rendőrök szerint is „rendkívül felkavaró” a felvétel.

Hiába ordibálsz, idióta, úgysem fog senki segíteni”

– ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el egy videóban, amelyen egy sérült férfi életének utolsó percei láthatók.

A 32 éves Jamel Dunn egy tóban fuldokolt, szenvedését végignézte és rögzítette egy csapat 14 és 16 év közti tinédzser.

A felvételen végig röhögés hangjai hallatszanak, és miközben a floridai férfi segítségért könyörög, olyan mondatok hangzanak el, mint például:

Gyere ki a vízből, mert meg fogsz halni”.

Amikor a férfi feje is eltűnt a vízben, valaki azt mondja a háttérben:

Oh, épp meghalt.”

A fiatalok nem segítettek, és nem is értesítették a hivatalos szerveket.

A videót Dunn egyik barátja találta meg az interneten, ő juttatta el a rendőrségnek. A felvételt még a rendőrök is „rendkívül felkavarónak” nevezték.

Jamel Dunn-t július 9-én látták utoljára menyasszonya társaságában. A férfi holttestét július 14-én találták meg. A rendőrség azóta rábukkant a fiatalokra, akik nem mutatták megbánás jeleit; a helyi ügyészség állásfoglalása szerint azonban korántsem biztos, hogy a tinédzserek felelősségre vonhatóak lesznek az ügyben.

A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Kiemelt fotó: Gofundme.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik