Nagyvilág

Háborús állapotok alakultak ki éjjelre Hamburgban

Szombatra virradóra eszkalálódott a helyzet a németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 csoport csúcstalálkozójával szemben erőszakosan tüntetők ellen, akik barikádokat gyújtottak fel és fosztogattak.

Televíziós felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat, a környező házakat átvizsgálták, miközben a városnegyed felett két, fényszórókkal felszerelt helikopter körözött. Értesülések szerint a tiltakozók által sokáig blokkolt egyik kereszteződést kiürítették, vízágyúkat és könnygázt is bevetettek. Több randalírozó aktivista a szóban forgó kerület mellékutcáiban tűnt el a helyszínről, később pedig ismét több százan gyülekeztek a városi gyorsvasút egyik közeli megállójában.
A rendőrség a Facebookon keresztül felszólította a békés demonstrálókat, hogy láthatóan határolódjanak el az erőszakos tüntetőktől és hagyják el a környéket.

"Üdv a pokolban!" - megérkeztek a világ hatalmasai Hamburgba
Pénteken a német kikötővárosban találkoztak a világ hatalmasai. A Föld 19 legerősebb gazdasága és az Európai Unió érkezését nem mindenki fogadta örömmel. Autók lángoltak, háborús hangulat volt.

Timo Zill rendőrségi szóvivő szerint a német hatóságok eddig erőgyűjtés miatt kivártak, ráadásul az embereik biztonságát is figyelembe kellett venniük, hiszen az aktivisták utcaköveket és Molotov-koktélokat gyűjtöttek a házak tetején.

Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot

– fogalmazott Zill a Bild című lap online kiadásában.

Mintegy 100 embert őrizetbe vettek, és néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak. A rendőrség a Twitteren a kora hajnali órákban azt közölte, hogy kezd megnyugodni a helyzet, bár Schanzenviertelből még mindig érkeznek jelentések kisebb csoportok randalírozásáról.

Péntek esti helyszíni beszámolók szerint a tanácskozás helyszíne körüli városrészekben a békés demonstrálók és nézelődők között elvegyülő szélsőbaloldali aktivisták kövekkel, palackokkal dobálták és tűzijáték-rakétákkal támadták a rendőröket, épületek felújításához használt állványokból és hulladékból barikádokat emeltek és gyújtogattak.

A rendőrség összesítése szerint a két napja tartó zavargásokban 197 rendőr sebesült meg. Egyelőre nem tudni, hány aktivista sérült meg a zavargásokban. A tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüntetők saját mentőorvosokkal rendelkeznek, így sok esetben nem szorulnak a hatóságok segítségére.

A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más német tartományokból és külföldről. A német egységek munkáját osztrák rendőrök mellett hollandok is támogatják, de a súlyos zavargások miatt pénteken további erősítést kértek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik