Nagyvilág

Holttesteken átkúszva jutott le két unokatestvér a londoni pokoli toronyból

„Azt mondtam neki – és magamnak is –, hogy azok csak ruhák.”

Már több mint két hete történt a tragikus londoni toronyháztűz, de még mindig újabb- és újabb történetek jelennek meg a túlélőktől a közösségi oldalakon.

A 32 éves Naomi Li és unokatestvére, a 23 esztendős Lydia Liao a 22.-en laktak – az emeleten lakók közül csak ők ketten élték túl a tragédiát.

Naomi Li a Facebookon írt a menekülésükről; a bejegyzésből kiderül, hogy egy idő után nem láttak más lehetőséget, mint, hogy elindulnak lefelé gyalog a lángoló épületben. Előtte még felhívta férjét telefonon, és azt mondta:

Nem biztos, hogy sikerülni fog. Szeretlek.”

Testükre vizes törölközőket, a fejükre pulóvert húztak, és térden csúszva elindultak lefele a lépcsőkön. Naomi többször is telefonon hívta a mögötte haladó Lydiát, hogy ott van-e még. Eközben át kellett lépniük emberi testeken.

Azt mondtam neki – és magamnak is –, hogy azok nem emberi testek, hanem csak ruhák. Életünk legszomorúbb pillanatai voltak.”

Végül leértek a hatodik emeletre, ahol a tűzoltók kimentették őket.

Ha fél vagy egy perccel később vágunk neki, nem éltük volna túl.”

Nem volt ilyen szerencséje a 23. emeleten lakó két olasz állampolgárnak, Marco Gottardinak és barátnőjének, Gloria Trevisannak, akik telefonon közölték rokonaikkal, hogy nem fogják túlélni a katasztrófát.

A Mirror beszámol a 21. emeleten lakó Marcio és Andreia Gomes megmeneküléséről is, a pár két gyermekükkel, egy 10 és egy 12 éves kislánnyal le tudtak jutni a lépcsőkön, de a várandós nő kómába esett a füsttől, és magzat, aki két héten belül született volna, nem élte túl a tragédiát: az orvosok világra hozták, de a baba szíve megállt.

Eddig 80 embert nyilvánítottak halottnak vagy eltűntnek azok közül, akik a londoni Grenfell Tower kigyulladásakor az épületben tartózkodtak, a pontos szám azonban legkorábban 2017 év végén, de inkább később derülhet ki.

 

Kiemelt fotó: Naomi Li és férje, Lee Chapman. Fotó: justgiving.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik